Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Bush: "meglepett, hogy Szaddám Huszein nem hitt nekem"

George W. Bush volt amerikai elnök arra számított 2003-ban, amikor katonai akcióval fenyegette meg Irakot, hogy Szaddám Huszein diktátor majd elhagyja a közép-keleti országot.

Az Egyesült Államok 2001-től 2009-ig hivatalban lévő elnöke a CBS amerikai tévétársaságnak adott, vasárnap közzétett interjújában elárulta: meglepetésként érte, amikor megtudta, hogy Irak akkori vezetője nem vette komolyan Washington fenyegetését.

A diktátor az elfogását követően állítólag azt mondta az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik tisztségviselőjének, hogy egyszerűen nem hitte el, amit Bush mondott. A volt amerikai elnök az interjúban megjegyezte: értetlenül állt a dolog előtt. "Nem értem, hogy kételkedhetett a szavaimban" - fogalmazott.

Szaddám Huszein hatalmát 2003 tavaszán döntötte meg az Egyesült Államok szövetségeseivel, az ENSZ felhatalmazása nélkül indított háborúban. A diktátort később az új iraki hatóságok kivégezték. Washington katonai fellépését az iraki tömegpusztító fegyverek jelentette fenyegetéssel indokolta, de mint utólag kiderült, alaptalan volt az amerikaiak félelme. A háború Irakot egy máig tartó vallási és etnikai belső konfliktusba sodorta.

Bush az interjúban megerősítette, hogy nem bánja az iraki beavatkozást, úgy gondolja, ez volt a helyes döntés. "Amit sajnálok az az, hogy ismét felemelkedett egy erőszakos csoport. Ez az al-Kaida plusz" - fogalmazott Bush az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet iraki és szíriai előretörésére utalva. Hangsúlyozta: az IÁ-t le kell győzni. "Remélem, sikerülni fog. Remélem, működik a stratégia" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról
szívszorító

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 16. 13:46
×
×