Az ukrán államfő internetes oldalán pénteken megjelent közlemény szerint Porosenko telefonon beszélt a javaslatról Catherine Ashtonnal, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével. A kommüniké szerint Kijev pontos helyszínt és időpontot javasolt a feleknek, további részleteket azonban nem árultak el.
Szakadár tisztségviselők szerint egyebek mellett az is problémát jelenthet, hogy az ukrán hatóságok azonnal őrizetbe vehetik a lázadók vezetőit, ha elhagyják kelet-ukrajnai fellegvárukat.
Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár eközben közösen tárgyalt telefonon Porosenkóval. Az egyeztetés során a nyugati vezetők a kelet-ukrajnai "tartós tűzszünet" megteremtése iránti támogatásukról biztosították az ukrán elnököt.
A kijevi tájékoztatás szerint Merkel és Hollande megállapították, hogy csak úgy lehet elérni a békét és a stabilitást, ha tartós tűzszünet jön létre a szembenálló felek között. A vezetők szerint fel kell újítani az ukrajnai helyzet rendezését szolgáló, Ukrajnát, Oroszországot és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) magában foglaló nemzetközi kontaktcsoport munkáját a fegyvernyugvás feltételeinek megteremtése és a túszok mielőbbi kiszabadítása érdekében.
A német kancellári hivatal beszámolója szerint a három fél arra szólította fel Moszkvát, hogy vesse latba befolyását a szakadároknál.
Az ukrán államfő hétfő éjszaka bejelentette, hogy az általa meghirdetett béketerv megvalósításának esélye az oroszbarát lázadók "bűnöző tevékenysége miatt" szertefoszlott, ezért nem hosszabbítja meg az egyoldalú, hétfő este lejárt tűzszünetet, ehelyett újult erővel folytatódik a "terrorellenes" művelet Kelet-Ukrajnában. Ebben a műveletben az ukrán fegyveres erők legalább tizenhárom tagja vesztette életét pénteken.
Kapitány István kiállt a Tisza Párt terveivel: nem lesz több presztízsberuházás, amíg nem működnek a közszolgáltatások




