Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.89
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Iraki lázadás - Amerika és Jordánia globális erőfeszítésekre szólít fel

Globális erőfeszítésekre szólított fel az iraki szélsőségesek elleni küzdelemben az amerikai és a jordániai külügyminiszter.

A John Kerry és kollégája, Nasszer Dzsaude vasárnap esti ammáni találkozójáról kiadott közlemény szerint mindkét fél hangsúlyozta, hogy együttműködésre van szükség a konfliktusban érintett felek között és a nemzetközi közösségben is, hogy rendezni tudják a helyzetet, amely az egész régióra hatással van.

John Kerry Egyiptom és Jordánia után Európában folytatja útját, amelynek egyik legfontosabb célja előmozdítani az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet iraki előretörése nyomán kialakult válság rendezését.

Az Irakkal szomszédos Jordánia külügyminisztere reményét fejezte ki, hogy az iraki politikai erők azon vannak, hogy kiegyezzenek és békét kössenek, és megszüntessék azokat az okokat, amelyek az országban uralkodó veszélyes helyzet kialakulásához vezettek.

Kerry és Dzsaude a szíriai harcokról is tárgyalt, a jordániai külügyminiszter nyomatékosította, hogy hazája olyan politikai megoldás pártján áll, amelyben a szíriai nép egésze képviselteti magát.

Vasárnap az ILIÁ elfoglalt további két határátkelőt Irakban, így már nemcsak Szíria felé van szabad átjárásuk, hanem Jordániába is. A jordániai hadsereg mozgósította az iraki határon állomásozó erőit.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×