Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

A nyugati országok további szankciókat helyeztek kilátásba Oroszország ellen

Barack Obama amerikai és Francois Hollande francia elnök, Angela Merkel német kancellár, valamint David Cameron brit és Matteo Renzi olasz kormányfő felvetette újabb szankciók lehetőségét Oroszországgal szemben az ukrajnai helyzet romlása miatt - közölte pénteken a francia elnök hivatal.

A nyugati vezetők egy telefonos konferencián egyeztettek egymással. Név nélkül nyilatkozó amerikai hivatalos személyek szerint Washington pénteken valószínűleg már nem hirdethet ki újabb gazdasági büntetőintézkedéseket. Az Egyesült Államok és az európai országok között még mindig vita folyik arról, hogy a szankcióknak konkrétan mely orosz személyeket kell célba venniük, amiről további telekonferenciákon fognak egyeztetni.

"Az állam- és kormányfők gyors reakcióra szólították fel a G7 csoportot és felvetették újabb szankciók elfogadását a nemzetközi közösség által Oroszországgal szemben" - olvasható a francia közleményben. Azt is hangsúlyozták, hogy "Oroszországnak a Genfben tett kötelezettségvállalásoknak megfelelően hozzá kell járulnia a helyzet oldásához, tartózkodva a provokatív kijelentésektől és a megfélemlítő akcióktól".

Arra az elvárásukra is emlékeztettek a közlemény szerint, hogy "az ukrajnai demokratikus folyamatnak rendben kell haladnia", valamint hogy "lényegesnek" tartják az elnökválasztás megtartását május 25-én annak érdekében, hogy "az ukránok szabadon és teljes átláthatósággal dönthessenek jövőjükről". "Ukrajna területi integritását és szuverenitását teljes egészében tiszteletben kell tartani" - tették hozzá.

Általános jelleggel az öt ország vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy az április 17-i genfi megállapodásban foglaltaknak meg kell valósulniuk az ukrajnai válság megoldása érdekében és azért, hogy a helyzet romlása megelőzhető legyen. Abban is egyetértettek, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői missziójának szerepét erősíteni kell Ukrajnában.

A szöuli látogatáson tartózkodó amerikai elnök korábban jelezte, hogy egyeztetni kíván az európai vezetőkkel újabb szankciók lehetőségéről Moszkvával szemben. A Fehér Ház pénteken kiadott közleménye szerint Barack Obama kész célzott szankciókat bevezetni Oroszország ellen annak legutóbbi lépései miatt.

Az amerikai elnöki hivatal kommünikéje rámutatott, hogy a gazdasági büntetőintézkedésekre készülő országok a G7-csoport, illetve az Európai Unió keretében egyeztetnek majd a további lépésekről, amelyeknek célja az, hogy Oroszország megfizessen a cselekedeteiért. Az öt állam vezetői ugyanakkor hangsúlyozták, hogy Oroszország a genfi megállapodás végrehajtásával még mindig dönthet a válság békés rendezése mellett. A Fehér Ház hangsúlyozta, hogy Moszkva nem támogatta a nyilvánosság előtt a genfi megállapodást és nem szólította fel a militáns csoportokat a fegyverletételre, és az általuk elfoglalt középületek elhagyására, hanem folytatta a helyzet élezését.

Amerikai illetékesek szerin Washingtonban összeállították azoknak az orosz és ukrán személyeknek - Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló kormányzati tisztségviselőknek és üzletembereknek - a listáját, akiknek közük van a kijevi átmeneti kormány elleni destabilizációs kampányhoz.

Kijev arra kérte Washington, hogy vezessen be szankciókat az orosz gazdaság pénzügyi, hadiipari és energetikai szektora ellen, amit az amerikai kormány fontolóra is vett. Amerikai tájékoztatás szerint ugyanakkor az EU még mindig vonakodik az üzleti élet kulcsszereplői elleni fellépéstől és inkább további hivatalos személyeket büntetne szankciókkal.

Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×