Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Felgyújtották a vereckei emlékművet Kárpátalján

Két ismeretlen elkövető hétfő este gyúlékony folyadékkal leöntötte, majd felgyújtotta a Vereckei-hágón emelt magyar honfoglalási emlékművet.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökhelyettese, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) elnökének első helyettese az MTI-nek kedden elmondta: a vereckei emlékmű felgyújtását a tavaly felszerelt térfigyelő kamerák felvételeinek visszanézésekor vették észre a KMKSZ ungvári központi irodájának munkatársai.

Közölte, a felvételeken látható, amint hétfő este, budapesti idő szerint 21 órakor két, maszkot viselő ember kannákkal felmászik az emlékmű tetejére, és azokból folyadékot locsol annak felületére. Az is megfigyelhető, amint az egyik elkövető, már a földön, lelocsolja az emlékmű középpontjában álló oltárkövet, és meggyújtja a folyadékot.

Brenzovics közölte: a Vereckei-hágó közelében található Verbjazs (Verebes) község polgármestere - a KMKSZ kérésére - helyszíni szemlét tartott az emlékműnél kedd délben, és elmondta, hogy megrongálódott az oltárkő és korom borítja az emlékmű felületét.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×