Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Felfüggesztette Marine Le Pen mentelmi jogát az Európai Parlament

A francia igazságügyi minisztérium kérésére megszavazta Marine Le Pen francia szélsőjobboldali képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kedden az Európai Parlament.

A francia szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) elnöke ellen egy rasszizmusellenes civil szervezet tett feljelentést egy 2010-es kijelentése miatt, amelyben a muzulmánok utcai imádkozását Franciaországnak a második világháború alatti német megszállásához hasonlította. Az európai képviselők strasbourgi ülésükön kézfeltartással hozzájárultak Le Pen mentelmi jogának felfüggesztéséhez.

A 2004 óta az EP-ben helyet foglaló politikus már hétfőn megelőlegezte a döntést egy interjúban, amikor azt mondta, nincs mitől tartania, továbbra is fenntartja a vitatott állítást, és úgy véli, hogy valójában "vélemény-szabálysértés" miatt indítottak ellene eljárást.

A szavazást Marine Le Pen a teremben, a helyén ülve követte végig, apja, a pártalapító Jean-Marie Le Pen mellett. Nem kért szót és semmilyen reakciót nem mutatott. Az FN részéről egyedül Bruno Gollnisch szólalt fel. Felháborodásának adott hangot amiatt, hogy Len Pen nem mondhatta el a véleményét a képviselőknek az ügy tartalmi kérdéseiről. A vezető francia szélsőjobboldali politikus szerint - akinek felszólalását a képviselők egy része kifütyülte - az eljárás a "Szovjetunió legfelsőbb tanácsához" volt méltó.

A ülésvezető Gianni Pittella válaszában arra emlékeztetett, hogy Marine Le Pen nem részesült "semmilyen különleges eljárásban", a vitát a szabályoknak megfelelően megtartották az EP igazságügyi bizottságában. Brüsszeli források szerint az FN elnökét háromszor is meghívták a bizottság ülésére, márciusban, áprilisban és májusban, hogy fejtse ki álláspontját, de ő nem kívánt élni ezzel a jogával.

A lyoni ügyészség a Mozgalom a rasszizmus ellen és a népek barátságáért (MRAP) nevű civil szervezet feljelentése nyomán rasszista gyűlöletkeltés gyanújával 2011 januárjában indított eljárást Le Pen ellen. Miután a pártvezető mentelmi jogára hivatkozva nem jelent meg a vizsgálóbíró idézésére, az mentelmi jogának felfüggesztését kérte az Európai Parlamenttől.

A Nemzeti Front elnöki posztjáért folytatott kampányban a párt tagjai előtt 2010 december 10-én Lyonban Marine Le Pen a muzulmánok utcai imádkozása kapcsán kijelentette: "Nagyon sajnálom, de azoknak, akik annyira szeretnek a második világháborúról beszélni, azt üzenem: ha már megszállásról van szó, beszélhetnénk erről is, mert ez területi megszállás". Hozzátette: "Ez részben területi megszállás, egyes negyedeké, amelyekben a vallási törvény uralkodik, ez megszállás. Tény, hogy nem tankokkal és katonákkal, de azért mégiscsak egy olyan megszállás, amelytől szenved a lakosság".

Hasonló eljárás sújtotta 1998-ban Jean-Marie Le Pent, az FN akkori elnökét, akinek azért kellett bíróság elé állnia, mert a második világháború egyik "részletkérdésének" minősítette a gázkamrákat.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×