Infostart.hu
eur:
363.8
usd:
324.61
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Annan: Irán támogatna egy a szíriaiak által levezényelt átmenetet

Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottja szerint Irán és Irak támogatna egy szíriaiak által levezényelt politikai átmenetet, s azt ígérték, latba vetik befolyásukat annak érdekében, hogy minden felet ebbe az irányba tereljenek.

A volt ENSZ-főtitkár Genfben újságíróknak beszélt erről, miután videokonferencián tájékoztatta a New Yorkban ülésező Biztonsági Tanácsot eheti szíriai, valamint iráni és iraki tárgyalásairól.

Annan ismét azt hangsúlyozta, hogy a térségben nagy befolyással bíró Iránt be kell vonni a szíriai válság békés rendezésének kidolgozásába, annak ellenére, hogy a Nyugat határozottan ellenzi Teherán bármilyen szerepvállalását az ügyben.

"Irán és Irak kormánya egyaránt támogatásáról biztosította a hatpontos tervet. Támogatták egy olyan politikai átmenet elképzelését is, amelyet a szíriaiak maguk vezényelnének le, lehetővé téve számukra, hogy maguk határozzák meg a leendő hatalommegosztást az országban" - mondta.

Újságíróknak nyilatkozva Annan arról is említést tett, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök beszélt neki egy átmeneti kormány felállításának lehetőségéről, amit a "szíriai akciócsoport" június végi genfi konferenciáján vetettek fel.

Annan szerint Aszaddal folytatott damaszkuszi megbeszélésein a szíriai vezető megnevezett valakit, aki a rezsim részéről vezethetné az átmeneti kormány megalakításáról az ellenzékkel folytatandó tárgyalásokat. A különmegbízott nem árulta el az Aszad által javasolt személy nevét.

Közben a szíriai ellenzék egyik vezetője Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek leszögezte, nem lehet szó párbeszédről, amíg Aszad nem távozik. Abdel-Bászet Szaida, a párizsi székhelyű Szíriai Nemzeti Tanács új elnöke küldöttség élén tartózkodott az orosz fővárosban.

Aktivisták szerint a szíriai felkelők elleni megtorlásokban az Aszad-rezsim mintegy 17 ezer embert ölt meg a felkelés tavaly márciusi kezdete óta. A konfliktus elmélyülésével egyre jobban felfegyverzett felkelők egyre radikálisabb követelésekkel állnak elő, ami mind bonyolultabbá teszi egy békés rendezés vagy hatalomátadás megvalósítását.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×