A Datanalisis cég felmérése szerint a Venezuelát 13 éve irányító Cháveznek továbbra is több mint 50 százalékos az elfogadottsága, igaz, ez jelentős csökkenés a második újraválasztása évében, 2006-ban mért több mint 70 százalékos eredményhez képest.
Ha most vasárnap tartanák az elnökválasztást, Chávez 26 százalékot kapna, míg az ellenzéki jelöltek együttesen 28 százalékot. A szavazók jelentős hányada, 34 százalék nem tud dönteni, és csak 13 százalék mondta azt, hogy nem menne el voksolni.
A venezuelai ellenzéki pártok a múlt hónapban bejelentették, megállapodtak arról, hogy valamikor idén év végén vagy a jövő év elején előválasztást tartanak, és felsorakoznak az ezen diadalmaskodó jelölt mögé, vagyis közös kihívót indítanak Chávezzel szemben a 2012 decemberében esedékes elnökválasztáson.
Jelenleg a Caracastól nyugatra, a Karib-tenger partján elterülő Miranda állam kormányzója, a 38 éves Henríque Capriles Radonski a legnépszerűbb ellenzéki politikus, 17 százalékos támogatottsággal.
Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes