Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
315.92
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Létrejött a megállapodás Görögország, valamint az IMF és az Európai Unió között

Létrejött a megállapodás Görögország, valamint a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió között a többéves pénzügyi támogatási csomagról - jelentette be Athénban a görög miniszterelnök. Jeórjiosz Papandreu elmondta: az egyezséghez kapcsolódó szigorú takarékossági program a görög lakosságtól is nagy áldozatokat kíván.

Az euróövezet országainak pénzügyminiszterei délután találkoznak Brüsszelben, hogy jóváhagyják a megállapodást, amely a kormányfő fogalmazása szerint lélegzethez és időhöz juttatja Görögországot a szükséges és jelentős reformok végrehajtására. A megállapodás értelmében egyebek között megszüntetik az állami alkalmazottak 13. és 14. havi juttatását, továbbá három évre befagyasztják az állami és a magánszektorban dolgozók bérét. A 700 eurónál nagyobb nyugdíjban részesülők nem kapnak 13. és 14. havi nyugdíjat, és 2 százalékponttal emelik minden termék áfáját. Az intézkedésekkel a görög kormánynak az a célja, hogy két év alatt 10 százalékponttal mérsékelje az államháztartás GDP-arányos hiányát a tavalyi 13,6 százalékról, amivel az így megközelítené az unió által felső határként engedélyezett 3 százalékot. Tegnap az ország több nagyvárosában a május elsejei felvonulásokon is a tervezett megszorító intézkedések ellen tiltakoztak a szakszervezetek.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×