Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
316.08
bux:
0
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

A náci bűncselekményekre való emlékezés szükségességét hangsúlyozta a német államfő

A náci rezsim által elkövetett bűncselekményekre való emlékezés szükségességét hangsúlyozta vasárnap a német államfő.

Az egykori dachaui koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója alkalmából, több túlélő, illetve a felszabadításban részt vett volt amerikai katona jelenlétében Horst Köhler rámutatott: Németország saját történelmét figyelmeztetésnek tekinti, és tanult belőle. Az államfő elégedetten szólt arról, hogy - mint fogalmazott - Németországban erős az emlékezés kultúrája. Beszédében úgy értékelte: a koncentrációs tábor helyén létrehozott emlékhely egyben állásfoglalás a felejtés ellen.

Németország soha nem felejtheti, hogy a diktatúra és a rasszizmus, a felsőbbrendűség rögeszméje hová vezethet - hangsúlyozta beszédében az elnök, és köszönetet mondott a túlélőknek, hogy több országból is eljöttek a megemlékezésre. Köszönetet mondott azért is, hogy az elmúlt évtizedekben soha nem a bosszút és a megtorlást sürgették, hanem a megbékélés mellett álltak ki.

Külön hálával szólt az elnök a túlélőkből álló, úgynevezett dachaui táborközösségnek, illetve a közösség elnökének felvilágosító munkájukért. A 90 esztendős Max Manheimer és több társa még ma is előadásokat tart többek között a német iskolákban a náci rezsim bűncselekményeiről.

Egy volt amerikai katonával, aki annak idején részt vett a tábor felszabadításában, üzenetet küldött Barack Obama amerikai elnök. Obama hangsúlyozta, hogy az egész világon harcolni kell az intolerancia és a jogtalanság minden formája ellen.

A dachaui koncentrációs tábor a harmadik birodalom első állandó koncentrációs tábora volt. Az akkori müncheni rendőrfőnök, Heinrich Himmler rendeletére 1933 márciusában hozták létre München közvetlen közelében egy volt lőszergyár területén. Minden más német koncentrációs tábornál hosszabb ideig állt fenn, és egyik táborban sem történt annyi politikai gyilkosság, mint Dachauban. A náci rezsim a tábort 12 éven át üzemeltette, 1945. április 29-én az amerikai csapatok szabadították fel.

A dachaui koncentrációs táborban a mintegy 200 ezer fogoly közül csaknem 45 ezren haltak meg.

Címlapról ajánljuk

Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek település között – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Összesen csaknem 150 ezer köbméter követ kell ehhez felhasználni. Az InfoRádió erről kérdezte Bíró Tibort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatóság Intézetének vezetőjét.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×