Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
315.98
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Strasbourgban megkéseltek egy hagyományos zsidó fejfedőt viselő férfit

Megkéseltek egy kipát - hagyományos zsidó fejfedőt - viselő férfit pénteken Strasbourg központjában - közölte egy elzászi zsidó szervezet képviselője. Az első vizsgálat megerősítette, hogy egy "antiszemita támadás történt, amelyet egy szellemi fogyatékos követett el".

Az ügyészség közölte: a két feltételezett támadót sikerült rövid időn belül őrizetbe venni, de azzal kapcsolatban nem foglalt állást, hogy antiszemita támadás történt-e.

Pierre Lévy, Franciaországi Zsidó Intézmények Képviseleti Tanácsának (CRIF) elzászi képviselője elmondta: a negyvenes éveiben járó áldozatot az egyik támadó kétszer hátba szúrta. A másik támadónál egy vasrúd volt.

Az elmenekülő támadók egyikét egy rendőrjárőr fogta el - mondta el egy szemtanú, aki történetesen a Dernieres Nouvelles d'Alsace című lap újságírója. A másik támadó röviddel később került rendőrkézre. Az újság honlapja szerint a kórházba szállított áldozat állapota súlyos, de nem életveszélyes.

Roland Ries polgármester szerint az első vizsgálat megerősítette, hogy egy "antiszemita támadás történt, amelyet egy szellemi fogyatékos követett el".

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×