Infostart.hu
eur:
356.3
usd:
312.67
bux:
139930.68
2026. június 30. kedd Pál

Megtámadtak egy magyar alakulatot Afganisztánban

Megtámadtak egy magyar alakulatot Afganisztánban. A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint két katona megsérült, egyikük súlyosan, társa könnyebben. A tárca hangsúlyozta: a sérülteket a csoport egészségügyi személyzete azonnal ellátta, és állapotukat stabilizálta.

A két magyar katonát légi úton a kunduzi német katonai kórházba vitték, családjukat értesítette a Honvédelmi Minisztérium. A tárca közölte azt is, hogy az egység a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport felelősségi területén feladatot hajtott végre, amikor megtámadták a katonákat.

Gránátvetővel (RPG) lőttek rá a magyar katonákat szállító konvojra; a menetoszlop második autóját érte találat, amelynek következtében egy katona artériás sérüléseket, egy másik pedig hámsérüléseket szenvedett - közölte Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője a támadás miatt összehívott rendkívüli sajtótájékoztatón.

A szóvivő elmondta, hogy a katonák a Baglánban lévő Puli Kumritól, a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) központjától mintegy 80 kilométerre tartottak ellenőrzést egy város környékén, s a visszafelé tartó úton, lesállásból lőttek rá a négy autóból álló konvojra.

Tömböl László vezérkari főnök az esetről tájékoztatta Szekeres Imre minisztert, aki informálta Bajnai Gordon kormányfőt és Lázár Jánost, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnökét.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.

Mire megy el ennyi víz a hőségben? Miért van vízkorlátozás?

Jelenleg Magyarországon az átlagos fejenkénti vízfogyasztás naponta 115 liter, amiből három litert iszunk meg – mondta az InfoRádióban a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. Kovács Károly felidézte, hogy tíz évvel ezelőtt ez a mennnyiség kevesebb, 100 liter/fő/nap volt, de nyaranta már hűtésre is használják a vizet az emberek, ami jelentősen megnöveli a fogyasztást.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Több fronton támadja a forróság az áramhálózatot: van rá megoldás?

Több fronton támadja a forróság az áramhálózatot: van rá megoldás?

A hőhullámok idején nem önmagában az jelenti a legnagyobb problémát, hogy sokan használnak klímát, hanem az, hogy a fogyasztás éppen akkor ugrik meg, amikor a naperőművek termelése gyorsan visszaesik. Szabó László, a Budapesti Corvinus Egyetem kutatója, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) vezetője a Portfolio Checklist hétfői adásában (a 14. perctől) elmondta, hogy az esti órákban a rendszernek egyszerre kell több hazai erőművet és nagyobb importot mozgósítania, miközben a nagykereskedelmi áramár akár a napközbeni szint többszörösére emelkedhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×