Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Három halottja van az iráni tüntetéseknek

Teheránban hárman meghaltak a reformpárti tüntetők és a rendőrök közötti összecsapásban; több mint száz tiltakozót őrizetbe vettek.

A rendbontók autógumikat égettek a belügyminisztérium épülete előtt, és felgyújtottak egy kereskedelmi bankot. Az iráni biztonsági erők az ország elhagyására kérték fel a külföldi újságírókat.

A zavargások azután törtek ki, hogy Iránban szombaton hivatalosan is bejelentették, hogy a Mahmúd Ahmadinezsád nyerte a pénteki elnökválasztást. Kihívója azonban vitatja ezt, és hívei összecsaptak a rendfenntartó erőkkel Teheránban.

A hivatalban lévő elnök a szavazatok 62,6 százalékát szerezte meg, legfőbb riválisa, az egykori kormányfő, Mir Hoszein Muszavi 33,75 százalékot kapott.

Később védelmébe vette Mahmúd Ahmadinezsád az elnökválasztást, azt hangoztatva, hogy a voksolás tiszta volt, eredménye pedig megkérdőjelezhetetlen.

Ahmadinezsád a választási eredmény szombati bejelentése óta első ízben, Teheránban tartott sajtóértekezletén azt mondta: második elnöki megbízatása alatt sem változik Teherán nukleáris politikája. A Nyugat ellen gyakori kirohanásokat intéző, ultrakonzervatív politikus azzal fenyegetőzött, hogy "keserűen megbánja" bármely ország, amely meg merészelni támadni Iránt.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×