A helyi parlament kedden este választotta miniszterelnökké Patxi Lópezt. A politikus még a voksolás előtt mondott beszédében megígérte: véget vet elődje, a nacionalista pártot képviselő Juan José Ibarretxe "konfrontációs politikájának" (az eddigi kormányfő az elmúlt években kétszer is megpróbálta elfogadtatni Baszkföld önrendelkezési jogát, de ezt a madridi kormányzat megakadályozta).
López hangsúlyozta: toleráns, a modernségre nyitott régiót akar létrehozni. Ugyanakkor hozzátette: az új miniszterelnök legfőbb feladata a több száz ember haláláért felelős Baszk Haza és Szabadság (ETA) szeparatista szervezet elleni küzdelem lesz. "Immár közelebb vagyunk az ETA végéhez, mint a múltban, de még nem jutottunk el odáig" - szögezte le López, aki a Spanyolországot kormányzó szocialista párt baszkföldi szervezetőjének vezetője.
A március elsejei regionális választáson ugyan ismét a Baszk Nemzeti Párt szerezte a legtöbb szavazatot, de nem sikerült egymagában abszolút többségre szert tennie. A baszkföldi szocialisták és a konzervatív Néppárt viszont - noha az országos politikában ellenfeleknek számítanak - a régióban egyezségre tudtak jutni, miáltal a nacionalisták ellenzékbe szorultak. Ennek az egyezségnek köszönhetően lett López a tartományi miniszterelnök, míg a Néppárt megkapta a helyi parlament elnöki posztját.
A két pártnak - amelyek nem léptek koalícióra egymással - együtt 38 mandátuma van a 75 fős tartományi parlamentben. Sikerükhöz hozzájárult, hogy a választásokon bírósági döntés értelmében nem indulhatott olyan tömörülés, amely az ETA fegyveres szervezethez kötődik. Egyebek között éppen ezt kifogásolta kedden az előző miniszterelnök, Juan José Ibarretxe, aki illegitimnek nevezte az új kormányzatot.
Hatalmas jégdarabok estek, lecsap Budapestre a szupercella - térkép, riasztások