Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Újabb űrsétán van túl a Discovery legénysége

Befejezte második űrsétáját a Discovery legénységének két tagja. Az amerikai űrkutatási hivatal közölte: a hat és fél órás munka alatt az asztronauták a Nemzetközi Űrállomás tartószerkezetén előkészítettek két lemerült akkumulátor bevonását, amelyeket júniusban cserélnek ki, és elhelyeztek egy GPS-antennát a japán Kibo-modulon. Az amerikai űrsikló várhatóan március 28-án érkezik vissza a Földre.

A Discovery amerikai űrrepülőgép két asztronautája közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban befejezte második külső szerelési munkáját a Nemzetközi Űrállomás külső burkán.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA jelentése szerint Steve Swanson és Joseph Acaba hat és fél órát tartózkodott a nyílt világűrben. Eközben előkészítettek két lemerült akkumulátor bevonását az ISS P6 jelzésű tartószerkezetéről. A két akkumulátort júniusban cserélik ki.

Az űrszerelők elhelyeztek a Föld körül mintegy 350 kilométeres magasságban keringő űrbázishoz kapcsolt japán modulon egy GPS-antennát, amelyet majd a későbbiekben egy ugyancsak japán ellátó űrhajó navigálásában vesznek igénybe.

Emellett több más feladatot is elvégeztek. Nem sikerült viszont egy tároló berendezést támasztékára helyezniük.

A mostani űrsikló-küldetés utolsó űrsétáját hétfőre ütemezték be. A Discovery március 15-én indult el úti célja felé. A hét űrhajósból hat amerikai, a hetedik pedig japán: a 45 éves Vakata Koicsi a Discovery mostani küldetésének befejezése után júniusig az űrállomáson marad. A Discovery a tervek szerint március 28-án tér vissza a Földre.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×