"Mint a szlovák parlament képviselője, rendszeresen járom Szlovákia különböző régióit, hogy személyesen találkozzam az ott élőkkel, és hogy feltérképezzem azokat a problémákat, melyek érintik és egyben aggasztják is őket. Miután holnap (szerdán) hivatalos találkozóm lesz a Magyar Köztársaság külügyminiszterével, Göncz Kinga asszonnyal, és várhatóan megbeszélésünk fő témája a szlovák-magyar kapcsolatok alakulása lesz, így természetesnek tűnt, hogy a mai napon éppen Dél-Szlovákiába látogassak" - nyilatkozott Radicová a Felvidék.ma szlovákiai magyar hírportálnak látogatása után.
Radicová elmondta, hogy tárgyalásai három témakört öleltek fel: az önkormányzatokat érintő hatáskörök decentralizációját és a szociális szolgáltatásokról szóló törvény gyakorlati megvalósítását, a Szlovák Köztársaság és a Magyar Köztársaság közötti együttműködést, illetve a Szlovákiában idén esedékes három választást, vagyis az elnök-, az európai parlamenti és a megyei választásokat. Az elnökjelölt a találkozókat nagyon jó hangulatúnak minősítette.
"Ami a szlovák-magyar viszonyt illeti, én teljesen egyetértek a csallóközi polgármesterek véleményével, akik a meglévő feszültségek csökkentésére közös megoldások keresését szorgalmazzák. Ma, amikor a pénzügyi válság idején a polgárok a munkahelyük elvesztése miatt aggódnak, természetesen a munkahelyek megtartása, illetve az újak teremtése lehetőségének is nagy teret szenteltünk. Persze szó volt a régiót nagyon szorosan érintő mezőgazdasági problémákról is, mint például a mezőgazdasági termékek felvásárlási és értékesítési árának viszonyáról, amelyek között ma már akkora a különbség, hogy az a veszély fenyeget bennünket, a jövőben már csak behozatalból fogunk étkezni" - mutatott rá.
Arra a kérdésre, miért kísérte el útjára Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának képviselője, volt pártelnök, Radicová így válaszolt: "Én a Magyar Koalíció Pártjának képviselőjelöltje is vagyok az államfői posztra. A Magyar Koalíció Pártja ezt a támogatást aktívan és komolyan gondolja és teszi. Tehát ha olyan régióba megyek, ahol a Magyar Koalíció Pártjának az önkormányzatokban képviselete van, akkor rendszerint valamelyik parlamenti kollégám is elkísér. Ez történt most is, amit én köszönettel fogadtam."
Szlovákiában március 21-én lesz az elnökválasztás első fordulója. Helyi elemzők szerint a hét jelölt közül csak a két koalíciós párt által támogatott Ivan Gasparovicnak, illetve az ellenzéki jelölt Iveta Radicovának van esélye a győzelemre.