Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
323.48
bux:
147387.87
2026. november 4. szerda Károly

Tiltakozás a nyelvtörvény módosítása ellen Szlovákiában

Tiltakozik a szlovák nyelvtörvény tervezete ellen a Polgári Konzervatív Párt (OKS) és a Magyar Koalíció Pártja (MKP). A tiltakozók szerint az állam túlságosan beavatkozik a magánéleti nyelvhasználatba.

A kulturális minisztérium módosított előterjesztése a múlt pénteken átjutott az első olvasáson a pozsonyi parlamentben. Az OKS három nap alatt hétszáz aláírást gyűjtött össze a javaslat ellen - olvasható a pozsonyi Új Szó keddi számában.

Ondrej Dostál, az aláírásgyűjtési akciót kezdeményezők egyike, a parlamenten kívüli OKS alelnöke elmondta: az aláírók tiltakoznak az ellen, hogy a törvénymódosítással a kulturális minisztérium a magánéleti nyelvhasználatba is beavatkozhasson. Nem értenek egyet azzal, hogy az állam szabályozza az államnyelv és más nyelvek használatát a tömegtájékoztatásban, kulturális rendezvényeken, a nyilvános gyűléseken, de még a térképeken is.

A módosítás értelmében a reklámszövegeket és az emléktáblák feliratát is szlovákul kellene írni. A feliratok után más nyelven is feltüntethető lenne a szöveg pontos fordítása. Emléktáblák esetén a feliratokat a kulturális minisztériumnak kellene jóváhagynia. A kezdeményezők ezt az egyéni jogok és a szólásszabadság durva és indokolatlan megsértésének tartják. Az aláírók ugyancsak elutasítják, hogy a fenti területeken az államnyelv helytelen használatáért megbírságoljanak bárkit.

Ha egy tervezett módosítás ellen ötszáznál több tiltakozó aláírás gyűlik össze, az előterjesztő köteles tárgyalni a tiltakozók képviselőivel, de ebből még nem következik, hogy az előterjesztést módosítja is a kifogások alapján.

Szigeti László, az MKP alelnöke az egyik felvidéki hírportálnak nyilatkozva elmondta: "A nyelvtörvény további módosítása felesleges, és attól félünk, hogy rossz hatással lehet a szlovák-magyar kapcsolatokra".

Címlapról ajánljuk
Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter levéltári sajtótájékoztatója, cikkünk frissül

Az Állambiztonsági Levéltár irattároló pincéjében kezdődött az a tájékoztató, amelyen bejelentették november 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján, hogy nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat, és hogy élesítik a Nyitottaktak.hu weboldalt az adatokkal. A főigazgató jelezte, sokkal teljesebb lenne a kép, ha Moszkva-környéki levéltárak anyagaihoz is hozzá lehetne férni. Cikkünk frissül. Cikkünk frissül.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Orosz provokációt füleltek le a NATO határánál, elszabadultak az indulatok egy ukrán bázisnál – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Orosz provokációt füleltek le a NATO határánál, elszabadultak az indulatok egy ukrán bázisnál – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Donald Tusk lengyel miniszterelnök kedden bejelentette, hogy provokációt akadályoztak meg Lengyelország és Oroszországnál határánál a kalinyingrádi exklávénál – írja az Onet.pl. Összecsapások törtek ki a tüntetők és a hatóságok között hétfő késő este egy Kijev közelében található katonai körletnél, miután a közösségi médiában hírek terjedtek el az ott elhelyezett újoncok állítólagos bántalmazásáról. Az ukrán hatóságok keddi közlése szerint vizsgálatot indítottak az ügyben, a történteket mesterségesen gerjesztett provokációnak tartják. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×