Infostart.hu
eur:
355.35
usd:
308.46
bux:
133368.85
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Előrehozott választásokat követelnek Görögországban

Görögországban a kormány lemondását és előre hozott választásokat követelt az ellenzék a napok óta tartó zavargások nyomán. Az ellenzéki Pánhellén Szocialista Mozgalom vezetője szerint a konzervatív kormány már nincs olyan helyzetben, hogy meg tudja védeni az embereket a rendbontóktól.

Korábban a nemzet és a politikai osztály egységére szólított fel a zavarkeltőkkel szemben a miniszterelnök. Kosztasz Karamanlisz, miután találkozott az államfővel, azt mondta: a politikai osztálynak egységesen és határozottan el kell ítélnie, és el kell szigetelnie azokat, akik az utcákon rombolnak.

A görög nagyvárosokban három napja tartanak a zavargások amiatt, hogy egy rendőr szombaton Athénban lelőtt egy 15 éves fiút, aki társaival együtt rátámadt egy rendőrautóra.

Az országban hétfőn szünetelt az oktatás, mára pedig gyásznapot hirdetett az oktatási minisztérium.

Kaizinger Tibor athéni magyar konzul azt InfoRádióban azt mondta: azt tanácsolják, hogy a turisták utazás előtt érdeklődjenek az adott környék biztonsági helyzetéről.

Címlapról ajánljuk
Örülhetnek a napelemesek: meghosszabbította a lakossági pályázat határidejét a kormány

Örülhetnek a napelemesek: meghosszabbította a lakossági pályázat határidejét a kormány

Megkönnyebbülhetnek, akik már megkezdték a lakossági napelemes beruházásukat, de bajban voltak a június 15-i határidő miatt, mert szeptember 30-ig befejezhetik a beruházást, mert meghosszabbította a kormány a határidőt.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Tisza-kormány: fontos döntéseket hozott a kabinet

Tisza-kormány: fontos döntéseket hozott a kabinet

A kormány csütörtökön tájékoztatót tart a szerdai kormányülésen hozott döntésekről. A kabinet egyebek mellett meghosszabbítja a babaváró hitelnél alkalmazott gyermekvállalási haladékot és a Diákhitel1 kamatstopját, elindítja a kórházi klímarendszerek felújítását célzó programot, valamint felülvizsgálja a mohácsi Duna-híd beruházását. Emellett szó esett az uniós források megszerzését célzó korrupcióellenes és igazságügyi intézkedésekről, valamint a jövő heti brüsszeli EU-csúcsról is, ahol Magyar Péter miniszterelnök a magyar érdekek képviseletét ígérte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×