Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Utórengések nehezítik a japán mentők munkáját

Több mint ezer mentő kutatott vasárnap reggel a Japán északi részét megrázó földrengés során eltűntek után. A Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű szombati földrengés során tizenkét ember tűnt el, legalább hatan meghaltak és kétszázhuszonnégyen megsérültek.

A földrengés által megrongált egyik gátnál Mijagi prefektúrában, Kurihara város közelében szivárogni kezdett a víz - közölte vasárnap egy katonai illetékes. A mentők, akik egy földcsuszamlás alatt rekedt ember után kutattak, kénytelen voltak felfüggeszteni a munkát. A gát közelében mintegy harminc ház van veszélyben.

Vasárnap reggelig több mint 240 utórezgést észleltek Mijagi és Ivate prefektúra területén.

Az éjszakát mintegy háromszázan óvóhelyen töltötték. Mintegy 340 háztartásban nem volt villany, szombat este 2500 lakásban nem volt víz a két prefektúrában - közölték illetékesen.

A mentők közölték: épségben akadtak rá három külföldire, akinek a földrengés után nyoma veszett. A külföldiek, akiknek az állampolgárságát nem közölték, angoltanárként dolgoznak a szigetországban. Japán társukkal kempingezni indultak egy termálfürdőközponthoz, ahol száz ember rekedt egy földcsuszamlás alatt. A helyi hatóságok kiderítették, hogy végül megváltoztatták az útitervüket. Morioka városban találtak rájuk, ahol a földrengés csak kisebb károkat okozott.

A földcsuszamlás következtében az említett fürdőközpontban összedőlt egy vendéglő, a kétszintes épület hét embert temetett maga alá. A helyi hatóságok szerint eddig három tetemet találtak meg a romok alatt.

Szakértők szerint a rengés kisebb erősségű volt, mint az egy hónappal korábbi kínai, az epicentruma gyéren lakott területen volt, és a szigorúbb japán építési előírásoknak köszönhetően is kisebbek voltak a károk.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×