eur:
388.44
usd:
360.73
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Berlinben nem fogadják tárt karokkal a dalai lámát

Belpolitikai vihart váltott ki Németországban a dalai láma látogatása. Berlin távolságtartóan fogadja a vendéget, amiért sok kritaka éri a német vezetést. A bírálatok középpontjában Steinmeier külügyminiszter áll, akinek konzervatív és ellenéki politikusok egyaránt azt róják fel, hogy az emberi jogok melletti határozott kiállást feláldozza a Kínával való kapcsolatok erősítésének oltárán.

Tibet szellemi, illetve vallási vezetője kora délelőtt érkezett Frankfurtba, ahol rögtön Roland Koch konzervatív hesseni miniszterelnökkel találkozott. Eközben Berlinben eldőlt, hogy a német fővárosban csak Norbert Lammert parlamenti elnök és a kormány fejlesztésügyi minisztere, Heidemarie Wieczorek-Zeul fogadja őt.

Nem fogadja viszont az indiai száműzetésben élő dalai lámát a hétfőre tervezett berlini vizit során Horst Köhler államfő, aki a kormánnyal konzultálva utasította el az értesülések szerint tibeti részről kezdeményezett találkozót. De nem találkozik a tibeti vallási vezető a Latin-Amerikából éppen visszatérő Angela Merkel kancellárral, valamint - berlini külügyi források szerint időhiány miatt - Frank-Walter Steinmeier külügyminiszterrel sem.

A dalai láma fél éven belül immár másodszor látogat Németországba. Legutóbb - tavaly szeptemberben - az emberi jogok betartatása iránti német elkötelezettséget demonstrálva - fogadta őt Merkel kancellár, ami azután több hónapos feszültséget okozott a kínai-német kapcsolatokban. Peking lemondott több diplomáciai találkozót, s egy ideig jelentősen korlátozta a gazdasági érintkezéseket is.

Berlini megfigyelők szerint a feszültség esetleges újbóli kiéleződésétől való félelem magyarázza a mostani kormányzati óvatosságot. Ez viszont kölcsönös vádaskodásokhoz vezetett a kormánykoalíció két pártja, a konzervatívok és a szociáldemokraták, illetve a kormány és az ellenzék között azzal kapcsolatban, hogy a tibeti vezetőt kinek kellene fogadnia. A bírálatok középpontjában ezúttal Steinmeier külügyminiszter áll, akinek konzervatív és ellenéki politikusok egyaránt azt róják fel, hogy az emberi jogok melletti határozott kiállást feláldozza a Kínával való kapcsolatok erősítésének oltárán.

A berlini belpolitikai vita ugyanakkor egy civil szervezet meghívására Németországba érkezett tibeti vallási vezetőt nem akadályozza abban, hogy az elkövetkező napokban több német városban is beszédet is tartson az emberi jogokról, a globalizációról, valamint a vallás szerepéről. A vizit "csúcspontját" hétfőn a Brandenburgi kapunál tartandó beszéd jelenti majd, ahová a rendezők több tízezer embert várnak.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Egyetlen találkozó elég volt, hogy meginduljanak az amerikai fegyverek Ukrajnába? – Váratlan fordulat állhat a háttérben

Egyetlen találkozó elég volt, hogy meginduljanak az amerikai fegyverek Ukrajnába? – Váratlan fordulat állhat a háttérben

Több hónapig tartó késlekedés után Mike Johnson amerikai házelnök végül benyújtotta az ukrajnai katonai támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit a Képviselőház el is fogadott. A hosszas huzavona mögött az állhatott, hogy Donald Trump és a hozzá hű republikánusok meg akarták állítani az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyeket. De vajon miért és hogyan történt meg a fordulat az ügyben? Talán a Trump Towerbe látogató Andrzej Duda lengyel államfő győzte meg a volt amerikai elnököt Ukrajna támogatásának szükségességéről?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×