Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
310.82
bux:
133168.5
2026. április 27. hétfő Zita

A szerb kormányfő jobb döntést nem is hozhatott volna

A szerb kormányfő a legésszerűbb megoldást választotta, amikor előrehozott választások kiírását kezdeményezte - véli az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense. Vojislav Kostunica május 11-ét javasolta a választások megtartására.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense szerint a szerb kormányfő a lehető legésszerűbb megoldást választotta, amikor előrehozott választások kiírását kezdeményezte. Vojislav Kostunica ugyanakkor - pártja szempontjait szem előtt tartva - viszonylag korai időpontot javasolt a választások megtartására, ez pedig azt jelenti, hogy az emberekben még élénkebben él a Koszovó elszakadása miatti düh.

Ebben az időpontban a Szerb Demokrata Párt és a radikális jobboldal jobban szerepelhet a májusi választásokon - mondta az InfoRádióban Juhász József. A döntés ugyanakkor az egész ország szempontjából kedvező.

A szerb miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy "vége a kormánynak", mert túlságosan megosztott Koszovó ügyében. Vojislav Kostunica közölte azt is: hétfőre összehívta kormányát, hogy az döntsön a parlament feloszlatása, illetve az előre hozott választások ügyében. Õ május 11-ét javasolta a választások időpontjául, amikor a tervek szerint helyhatósági választásokat is tartanak.

A koalíciós pártok, azaz a Vojislav Kostunica vezette Szerb Demokrata Párt, valamint az államfő Boris Tadic pártja, a Demokrata Párt Koszovó február 17-én, a tartomány vezetői által kikiáltott függetlenedése kapcsán került egymással ellentétbe. Bár a többségében albánok lakta délszerb tartomány elszakadását mindkét politikai tömörülés ellenezte, Kostunica pártja emiatt élesen szembehelyezkedett az Európai Unióval, míg Tadic továbbra is az unióhoz való közeledést tartja szem előtt.

A szakértő szerint már a tavalyi kormányalakításkor is nyilvánvaló volt, hogy a koalíció nem tölti ki a ciklusát, mivel a kormány felállása is nehézkesen indult, és később is, szinte csak a koszovói kérdés tartotta össze a pártokat.

Az előrehozott választás kezdeményezése tehát nem meglepő, legfeljebb annak korai időpontja, hiszen az elemzők őszi dátumra számítottak. Egy későbbi időpontban lettek volna érdekeltek a demokraták és a nyugatbarát pártok is, hiszen őszre a csillapodhatnak a kedélyek Koszovó kapcsán, most azonban nehéz Európa-barát politikával kampányolni akkor, amikor a közvélemény egy részének vélekedése szerint az Európai Unió vette el Koszovót.

Juhász József úgy látja: jelenleg a Szerb Radikális Pártnak van esélye a győzelemre, Kostunica azonban úgy számolhat, hogy sikerül pártja támogatottságát 10 százalék fölé tornázni, így ők lehetnek a mérleg nyelve, és kihagyhatatlanok lesznek az új kormányból.

A korai időpont a legkedvezőtlenebbül a legkisebb politikai tömörüléseket érintheti, amelyeknek azonban nem sok esélyük van arra, hogy bekerüljenek a parlamentbe. Juhász József szerit azonban az ország számára kedvező, ha minél hamarabb új kormány áll fel, a jelenlegi ugyanis már nem partner Európa számára. Ha azonban a választók az unióhoz való közeledést támogatják, ezt egy új kabinettel elérhetik.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

„A tudomány, a csúcskutatás és a tehetséggondozás ügye az nem egy kormány ügye, az az ország jövője. Nagy horderejű áttörések, amelyek a jövőben életünket befolyásolni tudják, azt jobbá tudják tenni, amelyre a jövő tudásalapú gazdasága épülhet, amelyre a nagy hozzáadott értékű technológiák, termékek fejlesztése épülhet, nem tudnak rövid távú, néhány éves finanszírozásból keletkezni” – mondta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: nincs élő kapcsolatuk a jövendő kormánnyal, de adott esetben szívesen találkozna Magyar Péter jövendő miniszterelnökkel, mert mint fogalmazott, „a céljai és a mi céljaink százszázalékosan összecsengenek.”

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×