Infostart.hu
eur:
366.06
usd:
321.76
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Román gyerekeket toloncolnak ki a britek

Hazaküldenek Nagy-Britanniából öt román gyereket, akiket a hatóságok szerint embercsempészek hoztak a szigetországba, és utcai koldulásra, valamint lopásra képeztek ki. Az ügy nagy nyilvánosságot kapott a bevándorlás-ellenes bulvársajtóban. Kiderült azonban, hogy az esethez kapcsolódó rendőrségi rajtaütésben olyan gyerekeket is a gyámhatóságnak akartak átadni, akik a rokonaiknál éltek.

A Dickens-regények nyomora és szereplőinek megátalkodottsága jutott az eszébe sok brit újságírónak, amikor beszámolt a múlt héten arról, hogy Slough város rendőrsége 17 lakásban tartott házkutatást és 10 kelet-európai gyereket mentett ki az embercsempész bandák fogságából. 58 más gyereket azonban nem vittek el.

A hatóságok gyanúja szerint a bandák kisstílű bűncselekmények elkövetésére és utcai koldulásra képezték ki kiskorú áldozataikat. Annak ellenére, hogy létezőnek tartják a problémát, kiderült hogy a gyerekek egy része nem embercsempész bandák foglya volt.

Egy neve elhallgatását kérő romániai roma férfi azt mondta a Daily Telegraph című lapnak, hogy a símaszkban érkező rendőrök két unokáját vitték el a házából.

Hajnali öt és délelőtt 11 között nem engedték meg, hogy felöltözzünk, vagy bárhová elmenjünk. Amikor nem találtak semmit, elvitték a gyerekeket - mondta.

Egy fiút azért engedtek el a rendőrök, mert kiderült, hogy nem kiskorú. A többi gyerek nagy része már a szüleinél van, vagy a hamarosan Nagy-Britanniába érkező szülők hazaviszik őket.

A rendőrök ugyanakkor azt mondták: Londonban turisták, üzletemberek és a közlekedők elleni bűncselekmények során jutottak információkhoz a románokból álló zsebtolvajbandákról, és kötelességük volt fellépni.

A házkutatások következtében több ember ellen vádat emeltek mobiltelefonok ellopása és a bevándorlási szabályok megsértése miatt. A brit újságok - annak függvényében, hogy mit gondolnak a bevándorlásról - más- és másképp tálalják az esetet.

Több lap is megemlíti, hogy a tíz begyűjtött gyerekből négyet igenis embercsempészek hoztak be, a többit pedig már ismerte a rendőrség. Brit újságírók a romániai Tandarei városban nyomozva azt fedezték fel, hogy az egyik iskolából sok gyerek eltűnt, akik az igazgatónő szerint Nagy-Britanniában vannak.

A londoni Times például nem az apró malőrre helyezi a hangsúlyt, és azt állítja: Romániából ezer gyereket hoztak be az embercsempészek, bár a csempészet szó nem biztos, hogy helyén való, amikor az uniós útlevéllel rendelkező román gyerekek vízum nélkül léphetnek be a szigetországba.

Az újság szerint azonban tény, hogy a gyerekek szülei otthon eladják őket, Angliában pedig új gazdáik bűnözésre képezik ki a fiatalokat. A Daily Mail szerint a lopott pénz nagy része hazavándorol, és olyan falvakban, ahol régen lovas kocsival közlekedtek, paloták épülnek és drága nyugati kocsik parkolnak a házak előtt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×