eur:
389.64
usd:
361.86
bux:
68475.29
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

"Elmeséljük a szervezett bűnözés igaz történetét"

Las Vegasban 2010-ben múzeum nyílik, amely rekonstruálja a város történetét és emléket állít alapítóinak, a gengsztereknek. A múzeum létrehozását az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) is támogatja, azzal a kikötéssel, hogy megemlékeznek benne azokról is, akik ezt az alvilágot üldözték.

1946-ban Benjamin "Bugsy" Siegel, az amerikai maffiatörténelem egyik leghíresebb "keresztapája" megnyitotta a nevadai sivatagban az első kaszinószállodát, a Flamingót, és ezzel lerakta a "szerencse városának" alapkövét.

Hatvankét évvel később a város vezetése úgy döntött: emléket állít múltjának, amivel azt is elismeri, hogy a szervezett alvilágnak döntő szerepe volt abban, hogy a város a hazárdjáték mekkája lett.

A múzeum létrehozását az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) is támogatja, azzal a kikötéssel, hogy megemlékeznek benne azokról is, akik ezt az alvilágot üldözték. A nonprofit alapítványt, amelynek feladata a terv megvalósítása és a leendő múzeum felügyelete, Ellen Knowlton, az a volt FBI-ügynök vezeti, aki 2006-ig felelőse volt Las Vegas törvényes működésének.

A múzeumot gazdagítja majd a szövetségi rendőrség is fotókkal, kihallgatási jegyzőkönyvekkel, lefilmezett tanúvallomásokkal, amelyek mind sok érdekességet ígérnek - írta a Corriere della Sera című olasz lap.

A múzeum igazgatója ugyanaz a Dennis Barrie lesz, aki már bizonyította hozzáértését a washingtoni kémmúzeumban. A gengsztermúzeumban is bevonja a játékba a látogatókat és megkéri őket, úgy lépjenek be, hogy választanak maguknak egy szerepet, a maffiózóét, az ügynökét, a bíróét vagy az ügyvédét.

"Kaszinókkal, csempészcigarettával, a város szemetének összegyűjtésével együtt a szervezett bűnözés része az amerikai kultúrának. Mindenki azt állítja, hogy van egy maffiózótörténete, vagy egy pillanatnyi érintkezése ezzel a világgal, amit elmesélhetne. Mi megadjuk mindenkinek ezt a lehetőséget" - nyilatkozta a leendő igazgató.

Ellen Knowlton viszont azt hangsúlyozta, hogy a kényes témára való tekintettel a rekonstruálás igen gondos lesz. "Elmeséljük a szervezett bűnözés igaz történetét, megpróbáljuk megértetni az emberekkel, hogy mit jelentett a barikád két oldalán lenni".

Egyesek szerint ez nem lesz könnyű, tekintettel arra, hogy a valóság már a legendák ködébe burkolózott, amihez a mozi is hozzájárult olyan filmekkel, mint A keresztapa vagy a Kaszinó.

A múzeumot egy régi téglaépületben rendezik be, amelyet a város 2000-ben vásárolt meg a szövetségi kormánytól jelképes egy dollárért. Előzetes számítások szerint 50 millióért épül fel, részben közpénzből, részben adományokból.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×