Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Egymásnak esett a demokraták két éllovasa

Három nappal a New Hampshire-i előválasztás előtt ismét élesen bírálta egymást az amerikai demokrata párt két legesélyesebbnek tartott jelöltje. Hillary Clinton azzal vádolta Barack Obamát, hogy csak ígérget, az illinoisi szenátor pedig a régi politikával való szakítást szorgalmazza. A közvélemény-kutatások szerint folyamatosan csökken a volt first lady előnye a párton belül.

Gőzerővel folyik a kampány az Egyesült Államokban a pártok elnökjelöltségéért. A választási rendszer sajátossága, hogy míg az év második felében a republikánus és a demokrata elnökjelölt bírálja majd feltehetőleg egymást, az államokban addig külön-külön lezajló 50 előválasztáson és jelölőgyűlésen főként a pártokon belül zajlik harc a jelöltség megszerzéséért.

Mivel idén először sem hivatalban lévő elnök, sem alelnök nem indul a Fehér ház vezetéséért, minden eddiginél kiélezettebb a harc. Ennek legjobb példája a két demokrata jelöltaspiráns, Hillary Clinton és Barack Obama vitája, akik néhány nappal az Obama győzelmét hozó iowai jelölőgyűlés után, és két nappal a New Hampshire-i előválasztás előtt estek ismét egymásnak.

Hillary Clinton kirohant

Hillary Clinton Barack Obama kampánystábját kritizálta. "Ha már a lobbistáknál tartunk, remélem tudják, hogy Obama szenátor New Hampshire-i kampányvezetője gyógyszercégeknél dolgozik. Egyébként Barack Obama csak légvárakat épít, Amerikának viszont olyan elnökre van szüksége, aki nemcsak beszél, hanem cselekszik is" - jelentette ki az egykori first lady.

Barack Obama nem támadta ilyen nyíltan vetélytársát, a New Hampshire-i előválasztást megelőző tévévitában mindössze annyit mondott, le kell számolni a régi politikával, amit a Clinton házaspár képvisel.

Irak és egészségügy

Éles vita bontakozott ki az egészségügyi rendszer reformjáról, ami elemzők szerint az iraki háború mellett a központi témája lesz az elnökválasztási kampánynak. "A nem biztosított emberek nem azért nem fizetnek az egészségügyért, mert mindenáron meg akarják ezt kerülni, hanem mert egyszerűen nem engedhetik meg maguknak. Ezért kell mindenképp biztosítani a gyerekeknek az ingyenes egészségügyi ellátást" - hangoztatta a politikus.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Hillary Clinton előnye jelentősen csökkent a demokrata párton belül Barack Obama javára. Elemzők ezért a New Hampshire-i keddi előválasztáson is az afroamerikai jelölt győzelmét várják, közvélekedések szerint pedig "aki elviszi Iowát és New Hampshire-t, viszi a többit is".

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×