Infostart.hu
eur:
386.84
usd:
330.85
bux:
116265.45
2026. január 12. hétfő Ernő

Vissza akarják rángatni maguk közé Hillaryt

Hillary Clinton volt a legtöbb kritika céltáblája az amerikai demokratapárti elnökjelöltek hajnali tévévitájában. Közvéleménykutatások szerint Clinton szenátor a legesélyesebb arra, hogy pártja hivatalos jelöltjévé váljon és megmérkőzzön a republikánusokkal az egy év múlva esedékes elnökválasztáson. Pártbeli ellenfelei azonban azzal vádolják, hogy túl gyakran váltogatja a véleményét.

Az Egyesült Államokban három hónap múlva kezdődnek az úgynevezett előválasztások, és a világ legnagyobb hatalmú politikusának posztjára pályázók azzal vannak elfoglalva, hogy semlegesítsék pártbeli vetélytársaikat.

A demokraták magyar idő szerint hajnalban, Philadelphiában tartott tévévitájában például a közvéleménykutatások szerint első helyen álló Hillary Clintonra zúdult össztűz. Elemzők szerint a lemaradó jelöltek összefogtak azért, hogy úgymond "visszarántsák" maguk közé Clintont, és ismét többesélyessé válhasson a verseny.

Össztűz: "Hillary akkor változtatja a nézeteit, amikor tetszik"

A New York-i szenátort főként vezetői képességei és külpolitikai állásfoglalásai miatt bírálták.

A második helyre szorult Barack Obama elvtelenséggel vádolta meg a tőle a fekete szavazók egy részét is elhódító Clintont. Felemlegette, hogy a szenátor annak idején igent mondott az iraki háborúra, azóta azonban már tiltakozik ellene. Megváltoztatta nézeteit a kínzásról, és az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményről, "amikor ezt politikailag kényelmesnek találta" - mondta.

Hozzá csatlakozott John Edwards is, aki szerint Hillary egy szenátusi szavazás során George Bush mellé állt, és ezzel zöld utat adott neki Irán megtámadásához.

Chris Dodd szenátor pedig arra emlékeztetett, hogy az amerikaiak 50 százaléka semmilyen körülmény alatt nem hajlandó Clintonra voksolni.

Sztoikus egykori First Lady

Maga Clinton szenátor viszonylag nyugodtan állta az össztüzet, és azt mondta: a republikánusok nem támadnák annyit, ha maguk közé valónak tartanák. Irán kapcsán azzal védekezett: jobb a kemény diplomácia, mint a semmittevés.

Giuliani "szeptember 11. mögé bújik"

A demokraták nem szalasztották el az alkalmat, hogy republikánus ellenfeleiken élcelődjenek. Joe Biden szenátor például azt mondta a közülük legesélyesebb Rudy Giulianiról, hogy ő a legalkalmatlanabb elnöknek. "A mondatai általában három elemből állnak. Egy főnévből, egy igéből és szeptember 11-ből" - mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×