Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Megszorításoktól tartanak a Volkswagennél

A Volkswagen autógyár németországi üzemeiben szerdán egyórás sztrájk volt. Az alkalmazottak ügyeinek védelmére létesült üzemi tanács ebben az órában tájékoztatta a dolgozókat a várható megszorításokról, amelyeket a Porsche helyezett kilátásba, ha átveszi a Volkswagen irányítását.

Miután az Európai Bíróság a hónap elején a tőke szabad áramlásával ellentétesnek minősítette a Volkswagen törvényt, az autógyár legnagyobb részvényese, a Porsche közölte: érvényesíteni fogja döntéshozatali jogát.

Eddig a 60-as évekből származó német törvény megóvta a Volkswagent attól, hogy bármilyen arányú részvénytulajdonos megkísérelhesse a cég átvételét. Most azonban a Porsche átszervezési tervet jelentett be, és közölte, hogy a Volkswagennél is ugyanannyira szállítják le az üzemi tanács létszámát, mint a Proschénél.

A legnagyobb európai autógyár, a VW azonban közel 325 ezer alkalmazottat foglalkoztat, míg a luxuskocsikra szakosodott Porschénél alig 11 ezren dolgoznak. A Volkswagen üzemi tanácsa attól tart, hogy az érdekvédelmi testület létszámának drasztikus korlátozása nyitánya lehet a nagyszabású elbocsátásoknak.

A Wirtschaftswoche című német gazdasági lap jól értesült forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a Porsche a Volkswagen konszern átszervezését tervezi. Noha a Porsche szóvivője tagadta a Wirtschaftswoche hírét, az alkalmazottak érdekképviseleti szintjén máris megkezdődött az átakalítási folyamat. A dolgozók egy órás mai sztrájkja ez ellen is irányult.

Hanganyag: Vincze András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megint külföldről kértünk kölcsön pénzt – Jó üzletet kötött Magyarország?

Megint külföldről kértünk kölcsön pénzt – Jó üzletet kötött Magyarország?

Hárommilliárd euró értékben bocsátott ki eurókötvényt Magyarország szerdán, melyekre több mint 10 milliárd eurónyi ajánlat érkezett. Vagyis első ránézésre jó üzletet kötöttünk, ugyanakkor a lengyelek másnap lényegesen alacsonyabb hozam mellett tudtak hasonló papírokat értékesíteni. Ha Magyarország kockázati megítéléséhez mérjük a papírok hozamfelárát, akkor jobban sikerült a mostani kibocsátás, mint egy évvel ezelőtt. A régióban a lengyelek ugyanakkor ebben a tekintetben is hagyományosan olcsóbban adósodnak el nálunk, míg a románok részben az elmúlt egy év piaci feszültsége miatt lényegesen nagyobb felárat kénytelenek fizetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×