Infostart.hu
eur:
390.83
usd:
337.57
bux:
121795.19
2026. március 20. péntek Klaudia

Kaczynski a média "ellenséges magatartását" okolja a vereségért

A tömegtájékoztató eszközök "ellenséges magatartását" okolja Jaroslaw Kaczynski, még hivatalban lévő lengyel kormányfő azért, hogy nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) pártja elvesztette a vasárnapi előre hozott parlamenti választásokat.

"Nagy mozgósítási kampány folyt ellenünk" - mondta a Rzeczpospolitának adott nyilatkozatában. Még a közszolgálati televízió (TVP) is részt vett a PiS elleni kampányban - panaszolta, példaként utalva az adó egyik politikai reklámjára, amely úgy hangzott, hogy "menj el szavazni, változtasd meg Lengyelországot". Kaczynski szerint még sokkal rosszabb volt a PiS helyzete a magántulajdonban lévő tévéadókkal: a TVN-ből "árad a gyűlölet" a Jog és Igazságossággal szemben, a Polsatból még inkább - mondta.

Kaczynski szavai szerint a lengyel médiának "semmi köze a pluralizmushoz és a demokráciához". "Nem törődhetünk bele, hogy csak az számít tisztességes újságírónak, aki belénk rúg" - mondta.

Elismerte ugyanakkor, hogy ő is követett el hibákat. Szavai szerint legfőképpen azzal hibázott, hogy beleegyezett a Donald Tusk ellenzéki vezetővel folytatandó televíziós vitába, mert - mint mondta - a vita idején kimerült, "egy kicsit beteg" és felkészületlen volt.

A választások nyertesével, a Tusk vezette jobbközép liberális Polgári Platformmal (PO) való parlamenti együttműködést kereken elutasította. "Nem szabad elfelejteni, hogy a Polgári Platform két éven át példátlanul agresszív és hazug eszközökkel totális háborút vívott ellenünk" - indokolta az elzárkózást. Értésre adta: a PiS még az alkotmányreform ügyében sem hajlandó együttműködni a PO-val, noha az alaptörvény reformját elvben maga is támogatja. (Az alkotmánymódosításhoz kétharmados parlamenti többségre van szükség.)

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
Kőkemény ultimátumot adott Orbán Viktor az uniós csúcson, hiába a tagállamok ellenállása

Kőkemény ultimátumot adott Orbán Viktor az uniós csúcson, hiába a tagállamok ellenállása

Az uniós csúcson az energiaválság és az ukrajnai helyzet miatt kiéleződő politikai konfliktusok kerültek előtérbe, különösen a Barátság kőolajvezeték leállása és a magyar–szlovák vétó nyomán. Orbán Viktor miniszterelnök jelezte, hogy Magyarország a jelenlegi feltételek mellett nem hajlandó feladni álláspontját, és a továbblépést egyértelmű garanciákhoz köti. A kormányfő a Portfolio több kérdésére – így az ukrán elnökkel folytatott egyeztetés részleteire, az orosz energiáról való leválási tervére és a tényfeltáró delegáció ügyére is – válaszolt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×