Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Átrendezheti a Nobel-békedíj az amerikai elnökválasztás esélyeit

Al Gore támogatói abban bíznak, hogy a volt amerikai alelnök kapja meg idén a Nobel-békedíjat, majd utána benevez az amerikai elnökválasztási versenybe. Az utóbbi időben környezetvédelmi programjával kitűnő expolitikus soha nem zárta ki ennek lehetőségét, de arra sem utalt, hogy megfontolja az indulást.

A fogadóirodák szerint Al Gore a legnagyobb esélyese az idei Nobel-békedíjnak, amelynek kitüntetettjét pénteken nevezik meg a norvég fővárosban. Ha igazuk lesz, Bill Clinton volt alelnöke az elismerést az Emmy-díja és a Kellemetlen igazság című dokumentumfilmjéért kapott Oscar-díja mellé teheti.

Miközben az elnökválasztási küzdelembe már benevezett politikusok vitái során kevés szó esik a globális éghajlatváltozásról és Amerika felelősségéről, Al Gore támogatói mindent megtesznek a kérdés középpontba állításáért.

Nyílt levélben buzdítják indulásra

A volt alelnök indulását sürgető szervezetnek van honlapja, kampánydala, DVD-n is elérhető kiadványai, továbbá újságcikkekben is kifejtik a véleményüket.

A csoport Al Gore indulását támogató petícióját már 127 ezren írták alá, a vezetők pedig azt tervezik, hogy egész oldalas nyílt levelet jelentetnek meg a New York Times című lapban, amelyben felkérik a politikust a szerepvállalásra.

"Úgy érezzük, hogy ha Al Gore kapja a Nobel-békedíjat, nem teheti meg, hogy ne induljon az elnökválasztáson" - foglalta össze sokak véleményét a politikus megválasztását szorgalmazó szervezet kaliforniai vezetője.

Kevés szó a környezetvédelemről

A 2000-es elnökválasztást a Legfelsőbb Bíróság döntésével elveszítő politikus eddig semmi olyan kijelentést nem tett, ami arra utalna, hogy ismét megméretteti magát, igaz, nem is zárta ki ennek lehetőségét.

Az eddigi viták során mindenesetre kevés szó esett a környezetvédelemről. A demokrata oldal legesélyesebb indulójának tartott Hillary Clinton programja kifejezetten gyenge ebből a szempontból.

A demokraták másik fő esélyese, Barack Obama is csak a közelmúltban táncolt vissza egy, a kőszén kőolajjá alakítására irányuló, nem éppen környezetbarát kezdeményezés támogatásától; igaz, mostanra kizöldült a programja: a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, az energiahatékonyság növelése és az új technológiák kutatásának támogatása is szerepel benne.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×