Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
317.02
bux:
153022.22
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Ismét megnyitották a Vörös Mecsetet Iszlámábádban

A pakisztáni hatóságok ismét megnyitották a fegyveres iszlamisták által megszállt, majd véres harcok között visszafoglalt és bezárt Vörös Mecsetet Iszlámábádban.

Több százan, más forrás szerint ötezren vettek részt az első imán, amely békés körülmények között zajlott le. A felújított, kifestett mecset körül eltávolították a drótakadályokat, és az őrhelyeket.

Nincs szükségünk a biztonsági erőkre. Nem mi, hanem a rendőrség az, amely a problémát okozta - jelentette ki Sah Abdul Aziz, a parlament egyik iszlamista, ellenzéki tagja.

Júliusban több mint száz ember vesztette életét, amikor katonák megostromolták a mecsetet és a mellé épített vallási iskolát, miután a magukat az épületben meghúzódó szélsőségesek tűzpárbajba keveredtek az épületet körbezáró biztonsági erőkkel. Az ostrom egy hétig tartott.

A halottak között volt Abdul Rasíd Gázi pap, aki tálib típusú mozgalmat vezetett, és a mecsetet tette meg központjául. A testvérét, Abdul Azizt elfogták, amikor női öltözékben menekülni próbált.

Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×