Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Berlin elismerte az egyik német túsz halálát

A német külügyminiszter megerősítette, hogy a négy napja Afganisztánban elrabolt két német állampolgár közül az egyik még életben van, a másik meghalt a fogságban, de nem elrablói gyilkolták meg.

"Ellentmondó értesülések sora után és a válságstáb napi munkája végeztével a német kormány abból indul ki, hogy az egyik túsz halott. Minden arra utal ugyanakkor, hogy nem meggyilkolták, hanem az emberrablás megpróbáltatásai okozták halálát" - mondta Frank-Walter Steinmeier berlini sajtóértekezletén.

"Keserű tapasztalat, hogy saját cselekvési lehetőségeinknek megvannak a maga korlátai" - jegyezte meg.

Felháborodással szólt arról, hogy a túszok sorsát afganisztáni szélsőséges erők, mindenekelőtt a tálibok eszközként használták fel, utalva az iszlamisták egyik szóvivőjének délelőtti bejelentésére, miszerint mindkét túszt agyonlőtték.

A kormány nevében részvétét nyilvánította a halott építészmérnök családjának és barátainak. A sajtó úgy tudja, hogy a férfi előrehaladott cukorbetegségben szenvedett és az utána küldött életmentő gyógyszerek már későn jutottak el a túszok fogva tartásának helyére.

"Most azon van a sor, hogy megtegyünk mindent, ami emberileg lehetséges és felelősséggel vállalható, a másik túsz életének megmentéséért" - szögezte le.

Az információkat elemző, súlyozó és osztályozó válságcsoport dolgozik tovább, és az afgán hatóságok felajánlották együttműködésüket. Hozzátette, hogy külügyminiszterként szoros kapcsolatban áll Angela Merkel kancellárral az ügyben.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×