Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Újabb vádak a gyógyszeripari világcég ellen

A nigériai kormány további vádpontokkal áll elő a világszerte ismert Pfizer gyógyszergyárral szemben, amely a kabinet szerint több gyermek halálát idézte elő egy nem jóváhagyott szer alkalmazásával. Emiatt késik a kártérítési per kezdete, amelynek tétje 7 milliárd dollár.

A Pfizer jól ismert márka - Magyarországon is, így a nigériai pernek világszerte hatása lesz a cégre és az egész gyógyszeriparra. Az abudzsai kormány azzal vádolja a gyógyszergyárat, hogy gyerekek haláláért felelős, és hétmilliárd dollár kártérítést követel a társaságtól.

Illetve csak követelt, mert a per kezdete előtt visszavonta keresetét és közölte: további vádpontokkal áll elő.

A nigériai hatóságok szerint a Pfizer illegális gyógyszerteszteket folytatott az országban egy agyhártyagyulladás elleni szerrel. Állításuk szerint 200 gyereknek adták be a szert, akik közül 11 meghalt, a többieknél agyi károsodás és bénulás lépett fel.

A kérdéses antibiotikumot, a Trovant 1996-ban próbálták ki a nyugat-nigériai Kano államban egy agyhártyajárvány idején. Egy évvel később az amerikai gyógyszerellenőrző hatóságok jóváhagyták a szer bevezetését, azzal a kikötéssel, hogy csak felnőttek használhatják.

Két évvel később azonban arra figyelmeztettek, hogy májkárosodást okozhat, és kivonták a piacról.

Kísérleti terep?

A gyógyszercég ugyanakkor tagadja a vádat, és azt állítja, hogy birtokában voltak a teszthez szükséges helyi és nemzetközi engedélyek is. Bryant Haskins, a cég szóvivője júniusban azzal védekezett, hogy a nigériai hatóságok tudtak a tesztről, a szülők "szóbeli jóváhagyásukat" adták, és hogy a szerrel életeket mentettek meg.

Emberi jogi csoportok azzal vádolták a nagy cégeket, hogy Európában és Amerikában még nem engedélyezett gyógyszereket tesztelnek Afrikában.

Ennek nyomán Tom Lantos amerikai kongresszusi képviselő törvényjavaslatot nyújtott be a tesztek szigorításáról, ennek hatálya azonban tavaly lejárt - jegyezte meg a Guardian című brit lap.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×