Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
315.16
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Közel van egymáshoz Gyurcsány és Orbán

Berlinben a politikai vezetők és a polgárok számára rendezett nagyszabású ünnepség keretében emlékeznek meg arról, hogy pontosan ötven évvel ezelőtt, 1957. március 25-én született meg az Európai Gazdasági Közösséget, tehát az Európai Unió elődjét létrehozó Római Szerződés.

Angela Merkel kancellár nemcsak azért ragaszkodott az EU 50 éves fennállásának Berlinben történő megünnepléséhez, mert jelenleg Németország tölti be az unió soros elnökségét, hanem azért is, mert Berlint fontos jelképnek tartja, ugyanis a város évtizedeken át Európa kettéosztottságának szimbóluma volt.

Ezért is választották az állam- és kormányfők, valamint a polgárok számára rendezett ünnepi események színhelyéül a Brandenburgi Kaput, amely egykor éppen a keleti és nyugati érdekszféra határán állt.

Szombaton Simon Rattle vezényletével a berlini filharmónikusok adtak koncertet a politikai vezetőknek, majd pop- és rockénekesek vették birtokba a Brandenburgi Kapunál felállított óriási színpadot, hogy vasárnap estig tartó csaknem szünet nélküli koncerttel szórakoztassák az átlagpolgárokat.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton délután érkezett a német fővárosba, ahol a Brandenburgi Kapunál rendezett hangverseny előtt részt vett az európai szocialista és szociáldemokrata pártok vezetőinek, az európai uniós csúcstalálkozókat megelőző értekezletén.

Hasonló konferenciát rendeztek Berlinben az Európai Néppárthoz tartozó konzervatív pártok vezetői is. Ezen magyar részről Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, egyben az Európai Néppárt alelnöke, valamint az MDF élén álló Dávid Ibolya vett részt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×