Infostart.hu
eur:
385.12
usd:
331.55
bux:
121916.83
2026. január 16. péntek Gusztáv

Bezár az egyetlen nyugati magyar gimnázium

A Duna Tévében a nézők nemrég dokumentumfilmet láthattak az egyetlen, Nyugaton működő magyar gimnáziumról, amelyet röviddel az 56-os szabadságharc után alapítottak a Nürnberg környéki középhegység egy eldugott falucskájában, Kastlban. Csaknem az adással egy időben a müncheni bíróságon csődeljárás indult a gimnázium ellen, fizetésképtelenség címén.

Bajorországban idén ezen a héten kezdődik az új iskolaév. A bajor tanrendet követő, de magyarországi követelményeknek is megfelelő internátussal egybekötött Kastl-i gimnáziumba
ezúttal hiába tértek vissza a diákok, a gótikus várkastély főkapuja zárva maradt, rajta rövid felirat adott lakonikus felvilágosítást: az intézmény ellen csődeljárás indult.

Ezzel végleg megpecsételődött a patinás tanintézet sorsa. Holott az ezredforduló előtt született kormányközi megállapodás értelmében még úgy tűnt, hogy sikerült hosszabb időre szavatolni a gimnázium működését, ugyanis a magyar és a bajor kormány vállalta az immár európai középiskolává alakított tanintézet anyagi terheinek biztosítását.

A szerződés azonban 2005-ben lejárt, meghosszabbítása a jelek szerint nem sikerült az iskolabizottságnak, és a sokasodó feljelentések, illetve bírósági tárgyalások szintén nem szolgálták az intézmény fennmaradását - mondta el az InfoRádió németországi tudósítója.

Így a jövő hónapban elmarad az '56-os szabadságharc fél évszázados évfordulójának megünneplése is a Kastli Gimnáziumban, holott 56 szelleme évtizedeken át meghatározó szerepet játszott a nyugati világ egyetlen középiskolájában. Az érettségi szabad utat biztosított valamennyi nyugati egyetem felé, így nem véletlen, hogy évről évre kiművelt fők hagyták el Kastl ódon falait.

Ma a világ négy sarkában élő köztiszteletnek örvendő értelmiségiek, professzorok, orvosok, lapszerkesztők, jogászok és tudományos kutatók tanúskodnak a Kastl-i Magyar Gimnázium rendkívül magas színvonaláról, a nevelők odaadásáról, amelynek eredményeképpen a tanintézet évtizedeken át a magyar kultúra ápolását és nemzetközi népszerűsítését szolgálta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×