Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Romániában átszakította a gátat a Duna

Romániában több helyen átszakította a védőműveket a Duna. Dolj megye területén a víz percek alatt száz méter szélességű rést nyitott a gáton, és elöntött 11 ezer hektárnyi területet.

Az árvíz 12 közeli település elöntésével fenyeget. Negyven lakóház, több mint száz gazdasági épület, körülbelül 40 kilométernyi közút és 31 kisebb-nagyobb híd már víz alá került.

Közben a katasztrófa-elhárítás helyszínre vezényelt erői előkészületeket tettek a mesterséges gátnyitásra, hogy mérsékeljék a lakott területeket fenyegető veszélyt.

Egy másik helyszínen több mint 2.500 hektárnyi területet öntött el a Duna, miután átszakadt egy nyúlgát.

Ezen a Duna-szakaszon az árhullám már csak centiméterekre van a Bukarest és Temesvár közötti vasútvonaltól és műúttól.

Romániában és Szerbiában is áramellátási gondok adódhatnak a dunai áradás miatt.

A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a kladovói vízi erőműre zúduló víztömeg mennyisége a befogadóképesség hátárához ért.

Romániában a dunai árvíz következtében a folyam menti 12 romániai megyében eddig 480 lakóház került víz alá, közülük hét már összeomlott, körülbelül 2.500 gazdasági épületet és 12 jelentősebb ipari vállalatot öntött el az ár, amely elől 624 embert kellett kimenekíteni.

Címlapról ajánljuk
Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor beszélt az okokról és a megoldási lehetőségekről, valamint az új feladataikról és arról is, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×