Infostart.hu
eur:
379.24
usd:
321.33
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Papp Bence labdarúgóügynök az InfoRádió Aréna című műsorában
Nyitókép: InfoRádió

Papp Bence: Tóth Alex átigazolása megnyithatja az utat a topligákba sok magyar játékos előtt

Ideális személyiségprofilja van Tóth Alexnek, így ügynöke egyetlen futballklubban sem féltené a játékost – mondta Papp Bence az InfoRádió Aréna című műsorában. A labdarúgóügynök, aki a 20 éves játékost az angol Bournemouth együtteséhez segítette, arról is beszélt, hogy itthon most csak a Ferencvárosból van esély topligába kerülni.

Az előbb eltette a mobiltelefonját. Meddig lehet repülő üzemmódban vagy akár kikapcsolva egy-egy készülék?

Szerintem nekem körülbelül 15-20 percig, úgyhogy majd meglátjuk, hogy a hírek előtt ez működik vagy nem.

Látta-e Tóth Alexben azt a tehetséget, amellyel ilyen magasra kerülhet már 20 évesen?

Nagyon fontos erre a kérdésre adandó válaszomban leszögeznem, hogy amit én az Alex tekintetében legelőször láttam több mint öt évvel ezelőtt, az a mai nap is megvan. És az, illetve a futballtudása, a futballhoz való hozzáállása, illetve a kognitív képességei engedtek arra következtetni minket, hogy valami nagyon szép dolgot tudunk közösen megvalósítani.

Angolul már akkor is jól tudott?

Akkor még nem beszélt ennyire jól angolul, mint ami az első Bournemouth-interjújában megmutatkozott. Volt egy tervünk, egy stratégiánk, de azt én sem gondoltam volna, 2024 december elején, amikor Tatabányán a BVSC-Soroksár mérkőzésen néztem őt, hogy próbál labdába érni NB II-ben, 0-0-ás mérkőzésen – és visszafogott gyerek vagyok, de kifakadtam már a látón, hogy mit keresünk mi itt egy ilyen futballistával –, hogy egyrészt 14 hónap múlva az InfoRádióban fogok beszélgetni arról, hogy a Premier League-be igazolt, illetve hogy ennyire gyorsan elképzelhetetlennek tűnő szinteket fog tudni beugrani.

Mi kellett ahhoz, hogy ez a transzfer létrejöhessen? Nyilván ön, a játékos, a Bournemouth, a Fradi, de még mi minden?

A sorrendet megváltoztatom: elsősorban Alex, ő van a középpontban, ő a mi főhősünk, ő a főszereplő, és mindenki, aki az egész pályafutása során már gyerekkortól kezdve részt vett az ő fejlesztésében külön edzésekkel, csapatedzésekkel, aki bármit is hozzáadott a karrierjéhez, ők mind ennek a sikernek a részesei. A legfontosabb szerintem Alex mellett megemlíteni a szüleit, hiszen egy egészen páratlan, szerető családban nőtt fel, elképesztő, hogy mennyi áldozatot hoztak annak érdekében, hogy a legtöbbet tudják megadni a fiuknak, aki mindig is profi futballista szeretett volna lenni. Nyilván nagyon fontos, hogy megfelelő közegbe kerüljön, hogy jó csapattársakkal legyen körülvéve, jó edzőkkel dolgozzon napi szinten, a klubban, ahol van, jó munka folyjon. Azt gondolom, hogy jelenleg a Ferencváros az egyetlen klub Magyarországon, ahol egyáltalán lehet arra gondolni, hogy ilyen léptékű, top5 bajnokságba történő igazolást végig lehessen vinni egy saját nevelésű magyar játékossal.

Azt elárulhatja, hogy a Ferencváros vezetői közül kinek mekkora szerepe volt ebben? Nyilván Robbie Keane vezetőedző fontos szereplő a szakmai munkában is, de ott van Hajnal Tamás, akár Kubatov Gábor klubelnök, Nyíri Zoltán alelnök, vagy Orosz Pál, aki az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, szintén kulcsszereplő. Kinek mekkora szerepe volt ebben?

Mindannyian kulcsszereplők, és én mindegyikőjüknek rendkívül hálás vagyok, mert az elmúlt másfél év rendkívül intenzív periódusai mutatják meg, azt, hogy mennyire fontos az ő szerepük a klub életében, és mennyire fontos ezáltal egy játékos karrierjének építésében. Úgy gondolom, és ezt a legeslegelején is tisztáztuk Tamással, hogy ez csak együttműködésben valósulhat meg. Véleményem szerint páratlan az a folyamat, amit így közösen le tudtunk menedzselni, és ebben nagyon nagy szerepe van Hajnal Tamásnak, hogy egyrészt profi futballistaként valószínűleg átélt hasonlókat, most pedig sportigazgatóként tudott egy olyan hozzáállást és egy olyan példát mutatni más klubvezetők felé, hogy igenis ha teljes mértékben együttműködik a klub felső vezetése a játékos képviselő ügynökkel, aki értelemszerűen elsősorban a játékos érdekeit képviseli – de mivel van egy hatéves klubmenedzsment tapasztalatom, ezért azt gondolom, hogy tudom, hogyan gondolkodhatnak a másik oldalon, és ezt igyekszünk a játékos érdekében, az ő karrierépítésébe megfelelően beilleszteni, és kell, hogy ez egy csapatmunka legyen, hogy közösen haladjunk a cél felé –, akkor egy gyönyörű történetet lehet megvalósítani. De értelemszerűen ez nem ment volna anélkül, ha Kubatov Gábor nem teszi föl a Ferencvárost ilyen magas polcra, ha föltette, hanem választ kiváló sportigazgatót, ha nem választ kiváló ügyvezető alelnököt Nyíri Zoltán személyében, kiváló vezérigazgatót Orosz Pál személyében, és hogyha 2025 januárjában nem érkezik Robbie Keane. Tehát így mind, amit fölvázoltunk, vagy ami elhangzott, az igaz, mindegyiküknek óriási szerepe van, de visszakanyarodok, a legnagyobb szerepe az Alexnek van, hiszen erre készen kellett állni, mert mindenki tökéletesen elvégezheti a saját maga részét a munkában, de ha a játékos nem áll erre készen, akkor nincs ilyen deal.

Most állt erre először készen, vagy ez már a nyáron is megtörténhetett volna egy másik klubbal vagy a Bournemouth-szal?

2025 nyarán is, mivel voltak lehetőségek. Semmivel sem csorbult a karrierútja azzal, hogy a Ferencvárosban nagyon nagy szerepet játszva a nemzetközi menetelésben és a válogatottban, a vb-selejtezőkön tudott még magára szedni nemzetközi tapasztalatot. Nyilván voltak beszélgetéseink nyáron, hogy most menjünk, vagy még toljuk ezt a következő szezont végig, és egyértelműen Alex is azon a véleményen volt, amin én is, és aztán a Ferencvárossal is közösen, hogy sokkal jobb lehetőségei nyílnak azáltal, hogyha még több nemzetközi mérkőzés van a lábában a ferencvárosi színekben. Az, hogy a 2025-ös naptári évben, mikor ő az NB I-ben meghatározó játékossá tudott válni, akkor 58 mérkőzése volt a 25-ös naptári évben, amiből több mint 25 nemzetközi mérkőzés, az egészen páratlan, nemcsak Magyarországon, mert ilyen még nem volt, hanem a régióban is páratlan, hogy egy 19 éves játékos ilyen szintű nemzetközi tapasztalatot szedjen magára 12 hónapon belül.

Biztos sok klub érdeklődött iránta, de a Lazioról, illetve a Bournemouth-ról konkrétan is lehetett hallani. Mi döntött az angol középcsapat mellett a történelmi múlttal rendelkező római egyesülettel szemben?

Nagyon sok más klub is volt, nyilván ez a két klub jelent meg konkrétan a sajtóban, a többi klubnevet talán majd a későbbiekben egy dokumentumfilm formájában be fogom mutatni. Ugyan el lehet mondani a Bournemouth-ról, hogy egy angol középcsapat a tabellán való helyezés tekintetében, viszont az a munka, ami náluk folyik, a játékoskiválasztás folyamata, a játékosfejlesztés folyamata, a játékosok értékesítésének az elmúlt időszakban mutatott teljesítménye szerintem világszínvonalú. Volt szerencsém sok helyen járni még klubmenedzsment oldalról is, meg most játékosügynökként is, a világ legjobb klubjainál látom, hogy milyen munka folyik, és arra a szintre teszem fel a Bournemouth-nál lévő munkát is.

A maga formájában ez olyan munka, mint az Arsenalnál, a Manchester Citynél vagy a Liverpoolnál? Csak nyilván kisebb történelmi háttérrel és picit kisebb összegekkel?

Nem szabad így őket összehasonlítani, mert nyilván a Bournemouth elsődleges célja az a játékoskiválasztáson alapuló játékosfejlesztés és az értékesítés. És a csapatnál is pontosan tisztában vannak azzal, hogy 5-6 évvel ezelőtt Magyarországon nem nagyon hallottak erről a klubról, de lehet még Angliában is keveset. Most viszont azt el lehet mondani, hogy én nem tudok másik olyan angol klubot, de a világon más klubot nem tudok, amelyik mondjuk egy nyári átigazolási időszak alatt ad el az aktuális BL-győztesnek, a Manchester Citynek, az angol bajnoknak, meg a Real Madridnak is.

Nyilván a sztárkluboknak ez nem is célja feltétlenül, az azt követő klubok célozhatják ezt meg. Tehát az most kijelenthető, hogy a Bournemouth tökéletes választás?

A világ legjobb helye jelenleg Alex szempontjából, és mutatja azt, hogy milyen szintű transzfereket képesek végrehajtani. Egészen elképesztően jó közeg van, szenzációs szakemberek dolgoznak napi szinten a klubban, a recepcióstól kezdve a tulajdonosig, sportigazgatóig mindenki, és egy olyan fejlesztési terv, olyan koncepció várta az Alexet – ami nyilván a kiválasztási folyamatnak az eredménye –, amit sejtve amikor legelőször kint voltam tavaly szeptember környékén, azt gondoltam, és el is mondtam a szüleinek, miután jöttem ki a Performance Centerből – hogy ha itt azt gondolják, hogy a következő projekt a Tóth Alex lesz, akkor nincs kérdésem.

És pályára is lépett rögtön az első Premier League-meccsen. Fantasztikus pillanatok voltak. Az is, ahogy pályára lépett és ahogy Szoboszlai Dominikkal pacsizott, és az is, hogy sikerült megnyerni ezt a mérkőzést.

Szerintem az a pillanat a magyar sport elmúlt húsz évének legszebb pillanata. Nemcsak a magyar futballé, az egész sportra értem egészében, hiszen a futball az egész sportunknak ad, és az egész nemzetnek. Két teljesen más karrierút találkozott akkor a Premier League-ben a pályán, életében először, és ez szerintem szenzációs. Ez egy mesébe illő történet, és ez szerintem reményt ad minden magyar fiatal futballistának, hogy igenis el lehet jutni magyar klubból Top5 bajnokságba, akár a Premier League-be, de ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek így kell csinálni, mint ahogy most az Alexszel történt, vagy mint ahogy Szoboszlai Dominik karrierépítése zajlott.

Mennyire tud a háttérről? Ez mennyire volt spontán, mennyire jött a két játékos viszonyából? Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy Szoboszlai Dominik úgy viselkedett, mint a magyar válogatott csapatkapitánya, hiszen az is.

És nagyon jól tette. Jó viszonyban vannak, azt gondolom, hogy most még jobb viszonyban lesznek, hogy egy ligában játszanak. A válogatottban nyilván már több mérkőzésen szerepeltek együtt, nagyon jó összjátékokban is, tehát Dominik világklasszis futballista, aki gyorsan felismeri azokat a játékosokat, akikkel jó együtt futballozni a pályán. Az első két edzés után ez megvolt az Alex felé is. Alex nagyon tiszteli, és az, hogy a Jóisten úgy hozta, hogy amikor pályára lép, akkor ő az első játékos, akivel össze tud futni, az szerintem egészen elképesztő.

Bournemouthban nyilván emlékezhetnek arra az időszakra is, amikor Kerkez Milos ott játszott. A 2024-25-ös szezonban voltak olyan szakírók és portálok, akiknél és amelyeknél az álomcsapatba is bekerült. Mennyit számíthatott ez, hogyan tapasztalta, a magyar játékosoknak a respektje milyen a Bournemouthnál?

Kerkez Milos előző idényben nyújtott teljesítménye önmagáért beszél, hiszen fizetett érte 47 millió eurót a Liverpool. Az első kérdések között volt, amikor kint voltam a Performance Centerben, hogy Milossal szokott-e beszélni Alex arról, hogy milyen ez a klub vagy ilyesmi? Mndtam, hogy miért beszélne, most vagyok itt kint nálatok először. Tehát fontos egy olyan játékosnak az adott klubban nyújtott teljesítménye, akit követően hasonló nemzetből érkezhetnek. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az előbb említett három játékos, Dominik, a Milos és Alex három teljesen különböző karrierút, és mindhármuknak teljesen különböző hatása van a magyar futballra, a magyar labdarúgásra. De értelemszerűen a Bournemouth-nál az, hogy Milos egy ilyen szenzációs szezon futott az előző idényben, és hogy Alex utána bekerült a látóterükbe, az adott egy olyan pluszt, hogy mondjuk más információkat is meg tudtak szerezni a válogatottból, mert biztos, hogy tudtak beszélni a Milossal, hogy hogy viselkedik az edzésen, stb. Ezek segítik előre a folyamatot.

Milyen a személyisége Tóth Alexnek? Mit emelne ki róla emberként, illetve játékosként?

A legfontosabb, hogy van egy erős hite a Jóistenben és abban, amit csinál, ezáltal saját magában is, és hogy ő mindig készen áll az edzésre, a mérkőzésre, a legnagyobb megmérettetésre, és csak élvezni szeretné azt, amit végez. Ő egy nagyon-nagyon pozitív, nagyon jó kedélyű, nagyon vidám srác.

Ez átragad a társakra is?

Igen, olyan, aki ezt nagyon könnyen át tudja adni az arra befogadó közegnek. Erre szintén csak egy olyan példát szeretnék hozni, ami a liverpooli debütálása után történt. Kint voltam a helyszínen, és azért is láttam, hogy a mérkőzés lefújását követően, úgy, hogy kettőt edzett a csapattal a mérkőzés előtt, úgy ölelgette a stáb, a vezetőedző, a csapatkapitány, a kapus, az összes játékos, minthogyha ő rúgta volna a győztes gólt. Egyszerűen ez a srác ha bekerül egy ilyen közegbe, életében először találkozik ezekkel az emberekkel, nagyon könnyen tud adaptálódni, azért, mert őszinte, mert nyitott, mert pozitív és teljesít. Szerintem ezek a legfontosabb tulajdonságai, és pont ez engedett engem is arra következtetni, hogy nem féltem semmitől, bárhová odaengedtem volna, bármelyik top csapatba Európában a világon, mert tudom, hogy képes és megállja a helyét.

Ezzel együtt a Premier League-ben és a különféle vizsgálatoknál nagyon szigorú mérőszámok vannak. Látják-e, hogy milyen területeken kell érdemben fejlődnie mondjuk egy-két szezonon belül?

Nagyon vastag dosszié van Tóth Alexről a Bormusban, aminek egy része nyilván a kiválasztási folyamat, a másik része pedig a fejlesztési koncepció. Van olyan fizikai mutatója, ami már itthon, amíg a Ferencvárosban játszott, vagy esetleg a válogatott mérkőzéseken, nemzetközi szinten kiemelkedő fizikai mutatókkal hívta fel a figyelmet magára a komoly kluboknál is. De értelemszerűen, mivel ez a világ legerősebb bajnoksága, a legintenzívebb, egészen más típusú munkát követel fizikálisan, mint amit ő mondjuk korábban végzett. Ehhez fog tudni gyorsan alkalmazkodni, és szerintem a válogatott következő összetartásáig is olyan szintű fejlődésen fog keresztülmenni, ami páratlan.

Egy 20 éves játékosnál nagyon sok tér van még a fejlődésre, bár nyilván az alapképességek és a személyiség nagyon-nagyon fontos. Mennyire döntötték el, mennyire határozták meg előre, hogy mivel lennének elégedettek hosszabb távon? Tehát az is jó, hogyha 6-8 évig mondjuk meghatározó játékos a Bournemouth-ban, vagy ez csak egy lépcsőfok?

Nagyon fontos, hogy neki is vannak álmai, és igyekszünk mindannyian azon dolgozni, hogy azokat meg tudjuk valósítani.

Van egy Top5-ös klublista?

Nem, az egyik álma a Premier League volt, és ő most éli az álmait, és éli tovább az álmait. Nyilván a profi futballban a dolgok, főleg egy Premier League szintű csapatnál, nagyon hamar meg tudnak valósulni, de egy öt és fél éves szerződése van. Az út legeslegelején vagyunk. Pont azt mondta nekem az aláírás estéjén, mikor mentünk le vacsorázni, és még igazából nem engedtük az érzelmeket így felszínre törni, hogy most mit is valósítottunk meg, de annyit mondott, hogy Bence, ez a kezdet, és ezt követően csak még nagyobb dolgok várnak ránk. És akik szeretnék nyomon követni a pályafutását, hogy hol futhat ki, hova kerülhet, milyen szerepet tölthet be a csapaton belül, azoknak is meg kell érteni azt, hogy ő egy rendkívül jó felfogású, kiváló személyiségű srác, aki nem gondolkodik azon, hogy akkor majd jövőre mi lesz, vagy a jövő héten mi lesz, egyetlen egy dolog érdekli, hogy a mai edzésen a legjobbat tudja nyújtani. És aztán hogyha holnap mérkőzés van, akkor a holnapi mérkőzésre a legjobb állapotba kerüljön, és készüljön föl arra, hogy mi lesz a nyáron, vagy a télen, vagy másfél év múlva, az gyakorlatilag nem téma. Az az egy téma van, hogy őneki adott nap a legjobbat kell tudni nyújtani.

Egy menedzsernek viszont fontos a stratégiai tervezés. Kitűzte-e azokat a célokat, amelyeket a mostani szezon végéig, illetve a következő idényekben szeretne elérni? Nem tudom, hogy mi mindenre van lehetőség egyéni szponzorációs szerződésekben és egyebekben, de megvannak-e az oszlopok?

Egyértelműen. Sokkal inkább az én feladatom, hogy ezeket átlássam, próbáljam megtervezni, hogy a stratégia mentén haladjunk, miként ahogy haladtunk a karrierépítésében a pályán, ugyanúgy haladunk a karrierépítésében a pályán kívül is. Nyilván azáltal, hogy most a Premier League-ben szerepel, más ajtók is megnyílnak előtte. Nekem ebben három nagyon fontos feladatom van, hogy megfelelően képviseljem őt pályán, pályán kívül, hogy megfelelően tudjam pozícionálni és hogy tudjam védeni az érdekeit. Kész stratégiám van, de nagyon fontos – megtanultam egy nagyon kedves és számomra nagy tisztelettel bíró úriembertől –, hogy ami itt van, azt nem tudják elvenni. Úgyhogy nekem az ilyen koncepciók nincsenek leírva sehol, hanem azt gondolom, hogy a Jóisten nem véletlenül áldott meg ekkora bukóval, tehát próbálok elrejteni benne mindent, ami egy komoly stratégia és karriertervezés része, és ezeket tudjuk megvalósítani napról napra, hétről hétre. Úgyhogy rengeteg feladat van előttünk, amit közösen meg kell tudjunk valósítani, de nagyon fontos, hogy van egy olyan bizalmi viszony Alex és köztem, hogy ő a pályán mutatott teljesítményre, a pályára koncentrál, én pedig a pályán kívülre. Nyilván amikor olyan dolog van, hogy neki tudnia kell róla, akkor tud róla, de nincsen napi szinten azzal elfoglalva, hogy akkor milyen szponzorációk lehetnek vagy hogy néz ki a következő időszak, hanem ez egy nagyon jó folyamatként alakult ki köztünk, és látjuk majd a következő időszakban, hogy hová tud vezetni.

Óriási a médiaérdeklődés. Nyilván, hogyha Angliában van, akkor ezt a Bournemouth kontrollálja, a klub sajtós szabályai érvényesülnek, de mennyire engedi a média közelébe a következő időszakban?

Nagyon fontos, hogy egyrészről a Bournemouth kontrollálja főleg az írott sajtót, viszont a Premier League kontrollál minden videós, tévés, podcastes megjelenést, ami a játékosokhoz tartozik. Eszméletlen komoly rendszer nagyon szigorú szabályokkal, tehát nem lehet csak úgy egy tévé-, rádió-, podcast-interjút kérni egy Premier League-játékostól, nemcsak azért, mert mondjuk a menedzsere nem engedné meg csak úgy, hanem maga a Liga is ezt nagyon komoly keretek közé szabja. A szerződésaláírásnál 35 olyan pont volt, ami a médiamegjelenésekre vonatkozik, tehát egészen elképesztő.

Amikor meg itt, a magyar válogatott eseményein vesz részt, akkor meg a magyar válogatott szabályai érvényesülnek.

Pontosan. Fontos, hogy mindenhol betartsuk a szabályokat, de nyilván az első időszakban – mert nincsen még két és fél hete sem Bournemouth-ban, és már kétszer pályára lépett – egy kicsi nyugalmat szeretnék neki ezáltal megteremteni, hogy főleg itthonról, meg nyilván külföldről se legyen elárasztva mindenféle sajtómegkereséssel. Egy-két cikk lehet, hogy belefér, amíg haza nem jön a válogatottba, és hogyha szépen megvetette a lábát, kialakultak neki is a napi rutinjai, merthogy nemrég költözött át az apartmanjába, akkor utána, szerintem március végétől már sokkal zökkenőmentesebben fognak menni ezek a megjelenések és kommunikációk is.

Emlékezhetünk, hogy például az egyik leghíresebb menedzser a sporttörténelemben Willi Weber, Michael Schumacher, a hétszeres Forma-1-es világbajnok menedzsere volt. Ők több mint 20 éven keresztül dolgoztak együtt, és az ügynök beceneve Mr. 20 százalék volt. A konkrét esetben lehet-e tudni, hogy ügynökként mi mindenért kap pénzt, jutalékot, hogyan működik ez a rendszer önöknél?

Vannak olyan szabályok itt is, amiket be kell tartani. Nagyon fontos, hogy mi a játékosok fizetéséből nem veszünk el egy forintot sem, eurót sem, fontot sem, semmit. A klubok mindig kifizetik – hogyha jól tárgyal az ügynök – az ügynököket. Attól függően, hogy egy, kettő, három vagy négy ügynök van benne, ezt nyilván országa válogatja, ügyletei válogatják, de egy nagyon tisztességes, jó struktúra mentén lehet ebben haladni. Az határozza meg a végén a százalékos arányt és mértéket, hogy maga az üzlet milyen szintet képvisel, másrészt hogy a játékos milyen szintet képvisel. Ennél sokkal, de sokkal nagyobb százalékokról is lehet beszélni, meg hallani a Premier League-ben, lehet néha Magyarországon is.

A 20-nál?

Hogyha most Willi Weberre utalunk vissza, Mr. 20 százaléka: nem tudom, hogy ő Schumachernek a szponzorpénzéből vette el a 20 százalékot, vagy a fizetéséből...

Szinte mindenből.

Ez mindenkinél egyedi megállapodás, azt gondolom. Például mondjuk egy szabad ügynöknél, akinek lejáró szerződése van, ott nem százalékokról beszélnek a klubok az ügynökkel, hanem konkrét számokról. Tehát elég csak a Paul Pogba-nak a Manchester Unitedből Juventusba történő igazolását a néhai Mino Raiola intézte, és talán 30 millió euró volt az ügynöki jutalék – egy átigazolási díj nélküli átigazolásban, mert szabad játékosként ment. De elég csak mondjuk most Leroy Sanéra gondolni, amikor a Galatasarayba igazolt szabad játékosként, tudomásom szerint több mint 35 millió euró volt az ügynöki jutalék. De ez nem azt jelenti, hogy minden szabadon igazolható játékos ilyen pénzt tud az ügynökén keresztül vagy neki megkeresni, mert ezt a játékos helyzete, az ő potenciálja, az ő értéke határozza meg, tehát van olyan szabad játékos, aki után az ügynök csak ezer eurót tud elkérni, vagy csak százat. Ez egy nagyon összetett kérdés, azért nem tudok erre egyértelmű választ adni, mert minden egyes játékos potenciálja, ő értéke más és más, ezáltal adott helyzeteket kell megvizsgálni, de szerintem ez a két ilyen szabad ügynökös átigazolás jól tudja szemléltetni azt, hogy mik forognak ebben a világban.

Annál az irodánál, amelynek ön a vezetője, egyenszerződések vannak, vagy minden játékossal eléggé eltérő a megállapodás?

Volt egy vízióm arra vonatkozóan, hogy szerintem hogyan nézhet ki leghatékonyabb módon a játékos és a menedzsere közötti kapcsolat, és ez nem a szerződésen alapul. Ez szimplán bizalmon alapul. Nyilván az elején én is belefutottam olyan hibákba, hogy láttam már, hogy lejár a szerződés azzal a játékossal, aki tudtam, hogy már három másik ügynököt megkeresett, már beszélt velük, és akkor csak azt várta, hogy mikor jön a 8-a a hónapban, és akkor 9-én aláírhat. Ezek nem olyan jó dolgok. Nyilván ilyenkor az ember próbálja megnézni, hogy mit hibázott, mit lehet jobban csinálni, és ebből próbál tanulni. Most elértük azt, hogy szinte minden együttműködésünk a bizalmon alapul.

Mennyire fér bele a barátság, mennyire kell támogatni, mennyire kritizálja mondjuk a menedzseltjeit adott esetben?

Ez helyzettől és a játékos habitusától is függ. Az elsődleges feladatom és szerepem az, hogy őt támogassam mindenben, ami ahhoz szükséges, hogy ő a legjobbat tudja nyújtani a pályán.

Akkor konstruktív kritika férhet bele ezek szerint.

Így van. Tehát ugyanúgy, mint amikor az Alex mondjuk Diósgyőrben azután a szenzációs first out után kihagyta a ziccert, nyilván az ember kiemeli, hogy egészen elképesztő labdaérintése volt, amilyet szerintem a ligában még nem láttak a nézők, viszont ahogy kihagyta, az nem rossz, hanem inkább egy olyan előremutató képet fest, hogy figyelj, akkor ki kell menni gyakorolni a ziccereket. Tehát nagyon fontos szerintem a megfelelő kommunikáció, és hogy a játékos mindig azt érezze, hogy a javát szeretnénk, és ebbe az irányba toljuk el a dolgokat. Minden kommunikáció pályán kívül – magánélet, futball – csak ebben a kontextusban működhet a játékos és a menedzser között.

Van olyan játékos, aki majdnem hogy elvárja, vagy olyan kapcsolatot sikerült kialakítani, hogy az a barátság határát súrolja, vagy akár barátság?

Ez egy álomszerű, ideális kép, hogy egy játékos és egy menedzser között ehhez hasonló tudjon megvalósulni. Nem tudom, ha az Alex hallgatja majd az adást, akkor majd válaszol rá, de én azt gondolom, hogy mi igenis baráti viszonyban vagyunk, igen.

Tóth Alexnek egy fél szezonja van még ebből az idényből a Bournemouth-ban. Van-e olyan reménye vagy célja, amelyet lehetőség szerint a játékos megvalósíthat ebben a négy hónapban?

Egy nagyon ideális helyzetben érkezett a klubhoz, hiszen nagyon sok sérült volt azon a poszton, ahová őt szeretnék beépíteni, viszont nyilván ők a következő 4-5-6 hétben kezdenek majd a pályára visszatérni, és meghatározó játékosai voltak korábban a csapatnak. Így Alexnek most van még körülbelül ez a 3-4-5 hét, amikor be tudja verekedni magát, meg tudja mutatni, hogy hogyan tud helytállni a csapatban, azt követően sokkal nagyobb lesz a versenyhelyzet. Elvárásaim nekem személy szerint nincsenek. Azt látom, hogy ha teszi a dolgát tovább úgy, ahogy eddig is, akkor akár sokkal nagyobb meglepetések is várhatnak a nézők számára, mint azt mondjuk gondolnánk.

Az egyik tekintélyes szaklap, a The Athletic megjelentetett egy rangsort, amely alapján a Premier League mostani téli átigazolási időszakában ez volt az ötödik legfontosabb, legnagyobb transzfer. Sok szempontot értékeltek a The Athletic szakírói, szakértői. Nyilván nem lehet vitatni, hogy mondjuk Marc Guéhi, aki nagyon olcsón került a Manchester Cityhez, hiszen már csak néhány hónap volt hátra a londoni szerződéséből a Crystal Palace-nél, miért került az élre, de egyetért ezzel az ötödik hellyel? Vagy ez hízelgő? Vagy akár előrébb is lehetett volna?

Szerintem már maga az páratlan, hogy egy fiatal magyar játékos egy ilyen listán szerepelhet. Írtam is a cikk megjelenése utána David Ornsteinnek, hogy köszi, hogy a top 5-be befért a ti elképzeléseitek alapján. Nagyon hízelgő ezen a listán bárhol is szerepelni, főleg úgy, hogy két és fél hete sincs kint az ember. Sok mindent megmutat arról szerintem, hogy ott kint hogyan vélekednek róla, hogy a kinti futball, a játékosok irányában támasztott kommunikációs elvárások, profil, imidzs, satöbbi, az milyen megítélésben van. Úgy, hogy gyakorlatilag nem töltött húsz percet a pályán még, amikor ezt a listát kiadták, és ő van az ötödik helyen. Ez túlmutat azon, hogy ő mit játszott, hogyan játszott, mit csinált, ez sokkal inkább az ő karakterére, a személyiségére, a benne rejlő potenciálra, és arra az átigazolásra egy reflektálás, ami a magyar futball legnagyobb átigazolása.

Az imént említett egy olyan figurát, aki meghatározó a futballéletben igazolásokkal kapcsolatban, de összességében milyen a viszony, és hogy képzeljük el a kapcsolatrendszert mondjuk az influenszer újságírók, illetve a játékosügynökök között? Hogyan működik ez a gyakorlatban? Segítik egymást, akár hátráltatják egymást? Adnak-e információkat? Hogyan néz ez ki?

Itt is annak a híve vagyok, hogy őszinte és transzparens kommunikációval lehet szép dolgokat elérni, valószínűleg sokkal több idő és energia-befektetéssel, mint azt gondolnánk elsőre. Célom volt, hogy nemzetközi szinten építsük fel sokkal jobban az Alexnek a profilját, függetlenül attól, hogy hová fog igazolni, mert az ő beilleszkedését az segíti, hogyha nem egy ismeretlen játékosként kerül bármilyen csapatba, hanem már nagyon sokan írtak róla, bemutatták, sok cikk van vele kapcsolatban, sok érdeklődésről lehet hallani. Viszont azt szeretném leszögezni, hogy se a német sajtóban, se az olasz sajtóban, se az angol sajtóban azokkal az újságírókkal, akik mondjuk meghatározóak az adott országban, egyrészt én beszéltem és beszélek, és folyamatos kapcsolatban vagyunk, viszont nem említettem nekik klubnevet. Egyet sem. Soha nem mondtam azt, hogy légyszi, írjátok meg. Nem.

És nem is kérdeztek?

Kérdeztek, de nem válaszoltam. Meg tudom mutatni a Whatsapp üzeneteket. Klubnevet soha nem írtam le.

Az is a köztudatban van, hogy a média is tudja befolyásolni valamelyest a piacot, illetve az ügynökök is valamelyest befolyásolhatják azokon az influenszereken, újságírókon keresztül, akik akár mondjuk több tízmilliós Facebook eléréssel, illetve egyéb közösségi médiás megjelenéssel rendelkeznek.

Ez így van. Nyilván végcél volt az, hogy az ebben a szakmában legmagasabban jegyzett Fabrizio Romano egy hírvivős poszttal Alexről írjon majd. Én neki egyébként írtam tíz hónappal ezelőtt, hogy ha részese akar lenni a magyar futball legnagyobb átigazolásának, akkor kezdjünk el közösen valamit fölépíteni. Nyilván az ingerküszöbét nem érte el akkor, aztán amikor már értesült arról, hogy orvosira érkezett, akkor követte be Alexet és tette ki a posztokat.

Önök beszéltek egyébként?

Fabrizióval nem beszéltem, mert tényleg ő a csúcson van.

Van egy stábja is nyilván, nem egyedül dolgozik.

Egy komoly stáb. Nekem az volt a fontos, hogy az olasz, a német és az angol piacon megfelelő, hiteles forrásból olyan információk érkezzenek és terjedjenek, amelyek igenis elősegítik azt, hogy az a név, hogy Alex Tóth, bekerül a köztudatba. Aztán bekerült a török köztudatba is, és bekerült nagyon sok helyre. Voltak napok, amikor Alex Tóth-mánia volt egy adott országban, és ez nagyon sokat segített abban, hogy ilyen zökkenőmentes legyen a beilleszkedése. Ami nyilván leginkább a személyiségén múlik, de fontos, hogy már szinte mindenki tudott róla.

Mennyire kell figyelni arra, hogy a játékos ne vesszen el a közösségi médiában? Elég gyakori sportolóknál is, hogy órákat töltenek a telefonjukkal.

Egyrészt Alexnek nincs erre sok ideje, mert napi átlag 7-7,5 órát tölt el a Bournemouth edzőközpontjában, de egyébként sem egy ilyen srác. Például szerintem akkor értesül a cikkekről, amelyek megjelennek róla, vagy a podcastekről, ahol beszélnek róla, ha valaki elküld neki TikTokon, Instagramon vagy Messengeren. Nem nagyon követi ezeket. Nyilván van egy saját rutinja az edzések után is. Szerencsére nem lóg a telefonján annyit.

Mennyire fogja fel egyébként ezt a transzfert a saját sikerének abban a helyzetben, amikor mégiscsak egy játékos áll a középpontban, és lenne-e olyan pont, amely után azt mondaná, hogy ez menedzseri pályafutása csúcsa, fénypontja? Vagy esetleg ez már most az volt, vagy egy volt ezek közül?

Minden hasonló kérdésnél el fogom mondani, hiába unják a hallgatók, hogy ez elsősorban Alex érdeme. Nagyon hálás vagyok neki, elsősorban a Jóistennek, de nagyon hálás vagyok neki, hogy a részese lehetek a karrierjének. Az viszont egyértelmű, hogy mondjuk az én eddigi pályafutásomban értelemszerűen ez a legnagyobb átigazolás, a legnagyobb horderejű, legnagyobb jelentőségű, és azon dolgozom tovább, hogy legyen még több.

Hány futballistával foglalkozik mostanában?

Egyre kevesebbel, sokkal inkább a minőség van fókuszban. Kiváló játékosokkal dolgozunk együtt, Komáromi György, Mim Gergely, Bokros Szilárd, Bozó Mirkó, Horváth Áron, Beder Barni, tehát sok fiatal, tehetséges játékos, illetve NB I-es tapasztalattal is kiválóan rendelkező és komoly potenciállal bíró játékosok.

Hasonló transzfer lehet a következő években, hogy valaki mondjuk a Premier League-be igazol? Most a Premier League a csúcs, de persze egy spanyol, egy német, egy olasz vagy egy francia bajnoki is fantasztikus lehet és nagy lépés.

Az előbb említett fiatalok közül Mirkó az ország legtehetségesebb utánpótláskorú kapusa, aki előtt egy szenzációs jövő állhat, hogyha közösen lehet ugyanolyan menedzsment szemlélettel végigvinni egy karrierépítést, mint ahogy most Alex kapcsán lehetett a Ferencvárossal. De a Mirkóban lévő potenciál szerintem óriási, így a következő egy-két éven belül nagyon szép karriert futhat be, és nagyon jó helyre igazolhat akár külföldre is. De ugyanez igaz az összes többi játékosunkra, csak neki az aktualitását nyilván a mai (2026. február 4. – a szerk.) ifi BL-mérkőzés adta. Rajtuk kívül pedig nyilván sok tehetséges játékos van az országban. Nagyon fontos, hogy mindenkinek meg kell találnia a megfelelő közeget, azokat az embereket maguk köré gyűjteni, akikben meg lehet bízni, akik az ő érdeküket akarják, és közösen kialakítani egy szép utat.

Hogyan néz ki egy ügynök napja, amikor éppen már nincsen átigazolási szezon?

Van három pici gyermekem, és nyilván a családdal és a feleségemmel eltöltött idő a legfontosabb.

És ha felhívja mondjuk Tóth Alex két óra múlva?

Folyamatos a kapcsolatunk, sőt, szokott sokszor a gyermekeimmel is beszélni. Azért mondom, hogy a mi viszonyunk baráti-családi viszonnyá avanzsált, és nagyon közel van ezáltal a két család egymáshoz. Nyilván vannak tervek, amiket meg kell tudnunk valósítani, különböző játékosainknál különböző lépéseket kell a következő egy-két hónapban megtenni annak érdekében, hogy mondjuk egy nyári átigazolást elő tudjunk jól készíteni, vagy egy új szerződést, vagy egy következő szintlépést, és ezeken dolgozunk.

Belefér egyébként értékelhető szabadság? Mondjuk egy egyhetes út, kéthetes út, egy nyaralás?

Azt hiszem, hogy én másfél éve nem voltam nyaralni, és ezt a feleségem jobban tudja, lehet, hogy ő máshogy válaszolt volna erre a kérdésre. De igyekszünk elsősorban a gyermekeink naptárához, óvodához, bölcsődéhez igazítva megtalálni azt a megfelelő időpontot, amikor egy kicsit el lehet menni pihenni, de először el kell végezni a munkát.

Menedzserként képzi-e tovább magát? Van-e olyan terület ahol igen? Nem kell feltétlen elmondania, mert lehet, hogy ezzel olyan információt ad, amilyet nem szeretne, de hogyan történik ez a gyakorlatban?

2025 májusra elvégeztem a Real Madrid sportigazgató képzését az alatt a periódus alatt, ami alatt Alex profil és imidzsépítését is csináltuk pályán, pályán kívül, mert engem mindig is érdekelt, hogy a legmagasabb szinten hogyan és miként dolgoznak a kluboknál. Nagyon fontos, hogy még mélyebben belelássak abba, hogy egy sportigazgatói, klubigazgatói szerepkörben mik a fontosak, és onnan is próbáljak példát és mintát venni, amit aztán nyilván igyekszik az ember átültetni a saját játékosainak a karrierépítésébe, és ezáltal egy közös koncepciót kidolgozni mondjuk a klubokkal.

Dolgozna ilyen területen ismét?

A következő 16-17 évben rendkívül sok feladatom van. Egyrészt a játékosaim fejlesztése, karrierépítése, másrészt a fiam akkor lesz 18-19 éves, lehet, hogy ő lesz a csúcstermék, lehet, hogy ő lesz a vége az ügynöki pályafutásomnak.

De ha nem lesz futballista, az sem tragédia?

Igen, ezt majd meg kell vele beszélni, mert minden reggel a Bournemouth mezt akarja fölvenni és otthon rúgni a labdát. Meg kell kérdezni, csak még nem tud beszélni, úgyhogy nem biztos, hogy fog tudni válaszolni erre a kérdésre. De lapvetően úgy vagyok vele, hogy az, amit itt csinálunk, azt a Jóistennek köszönhetem, és hogyha úgy hozza az élet, hogy én majd másik pályára állok és máshol kell helytálljak, akkor azt fogom tenni.

Mennyit számít egyébként így 2026-ban a diploma, a képzettség ahhoz képest, hogy valakinek milyen személyiségprofilja van, és hogyan fejleszti magát?

Szerintem ez a kettő együtt kell hogy járjon, mert nem véletlenül végez el az ember akármilyen képzést, nem véletlenül jár az ember iskolába, főiskolára, egyetemre. Meg kell érteni, hogy attól, hogy csináltunk valami olyat, ami még nem volt az országban, ami szerintem történelmi jelentőségű, attól nem jelenti azt, hogy jól csinálunk mindent. És minden nap nyitottnak kell lenni az új dolgokra, arra, hogy fejlődjünk, és haladni előre ezzel a rendkívül gyorsan változó világgal, a futball maga is gyorsan változik, és ezáltal az emberek is, akik benne dolgoznak, és erre szerintem csak úgy állhat készen az ember, hogyha tisztában van azzal, hogy minden nap egy újabb lehetőség arra, hogy fejlődjön.

Óriási a nemzetközi futballélet, az adattár is, a szórakozási lehetőség is, és még nagyon sok része a piacnak. Mi minden érdekli még ezentúl? Nézi-e akár mondjuk szórakozásból a meccsek egy részét, vagy a válogatott meccseit mennyire követi? Illetve mennyire követi a sportgazdasági trendjeit a futballnak, azokat a trendeket is, amelyek nem szorosan a játékosok értékesítéséhez kapcsolódnak?

Egészen 2025 márciusáig azt mondtam, hogy akkor fogok válogatott meccsre járni, hogyha lesz játékosom a válogatottban. Soha nem fogom elfelejteni, amikor Alex fölhívott a behívó reggelén, hogy megkapta a behívóját, el is érzékenyültem, viszont nem volt jegyem rá, meg kellett oldanom, hogy minél hamarabb szerezzek és eljussak. Azóta igyekszem minden mérkőzésen ott lenni, és bízom benne, hogy őt követően több játékosom is fog majd a válogatottban a címeres mezben pályára lépni. Tehát követem a válogatott mérkőzéseit, néztem minden mérkőzést, csak nem élőben a helyszínről. A sportgazdaság érdekel, nagyon sok cikket, tanulmányt igyekszem olvasni, főleg a CIES Observatory-t, de az Athletic-en is rendkívül jó cikkek jelennek meg, amik más kontextusba tudják helyezni adott klub működését és megértetni bizonyos háttereket. Ezek szerintem elengedhetetlenek annak érdekében, hogy az embernek legyen egy jó rálátása arra, hogy a világ futballjában mi is zajlik és történik éppen.

Van olyan modell, amely különösen is szimpatikus önnek? Akár a klubok, akár mondjuk más menedzserek, vagy a sportélet egyéb területén?

Ezt most tényleg nem azért mondom, mert az Alex ott futballozik, de amit én láttam az elmúlt 15 évemből, amit itt a futballban a pályán kívül töltök, a Bournemouth-nál folyó munkát a legmagasabb szintre helyezem. Nyilván nem szabad összehasonlítani mondjuk a Juventusnál folyó munkával, vagy mondjuk a Manchester Unitednél, a Liverpoolnál, a Bayern Münchennél, vagy a Real Madridnál zajlóval, de hozzám sokkal inkább közelebb áll kluboldalról ez a fajta munka, ami a Bournemouth-nál folyik, és nagyon örülök, hogy most testközelből látom ennek a megvalósulását.

Mi mindenre készítik fel a sportolókat a karrierjük alatt, esetleg azon túl is?

Szerintem nagyon fontos, hogy a nagy képet tudjuk látni, és nekünk mindig az ember van a középpontban, tehát nem a játékos, hanem maga az ember. Én ugyanúgy felelősséggel tartozom az ő pályán kívüli életéért is. Van olyan játékos, aki ezt elfogadja, megérti, és így tudunk dolgozni. Ha valaki ezt nem szeretné, akkor nem biztos, hogy hosszú távon tudunk együtt dolgozni, mert nekem fontos az, amit ő a pályán elért sikerei révén föl tud halmozni, meg tud valósítani, abból egy tisztességes karriert tudjunk neki építeni az aktív pályafutását követően is. Ehhez nyilván közös gondolkodás kell, ehhez nyilván az ember igyekszik körbevenni magát komoly szakemberekkel és egy olyan csapatot kiépíteni az adott játékosai köré, akik megfelelően tudják támogatni akár pénzügyi, akár kommunikációs, akár marketing, akár szponzorációs vagy bármilyen oldalról.

Hogyan kell együttműködni a klubbal, illetve mondjuk Tóth Alex-szel hányan foglalkoznak önök, illetve a klubnál?

Alex-szel én foglalkozom szinte kizárólag, és a klubban van egy dedikált kolléga a klubban, akit player liaison officernek hívnak, aki minden játékos minden ügyes-bajos dolgát igyekszik elintézni onnantól kezdve, hogy bekerült és lakásokat kell neki mutatni, hogy bérelni tudjon, az autóbérlésen át az új telefonszámig, új bankszámlaszámig. Az ilyen szintű kluboknál van erre ember, van, ahol nemcsak egy, de legalább egy dedikált kolléga, akinek kizárólag az a feladata, hogy mindent tudjon a helyszínen megoldani. Alexnek csak be kellett mennie az edzőközpontba, megadtuk az adatokat, én voltam kapcsolatban nyilván liaison officerrel, aki mindig szólt, hogy ez az autó, ez a lakás, itt a bankszámla, stb. Eszméletlen profi módon működik, óriási stáb van, számtalan erőnléti edző, fiziós, pályaedző, vezetőedző, a klubmenedzsmentben is nagyon sokan vannak, úgyhogy azt érzi az ember, mikor bemegy abba az edzőközpontba, hogy ott mindenki azért van, hogy az adott játékos a legjobbat tudja nyújtani.

Eljöhet-e az az idő, mondjuk néhány éven belül, hogy tömegével mennek magyar futballisták topligákba, akár a Premier League-be is?

Alex átigazolása ezt az utat meg tudja nyitni sok magyar játékos előtt, és visszautalva a beszélgetés elején a karrierútra, szerintem megdőlt ezzel az átigazolással az a tézis, hogy nem lehet Magyarországról magyar fiatal játékost magyar klubból top5 bajnokságban értékesíteni. Igenis lehet. Ez az átigazolás megmutatta, hogy szerintem hogyan lehet, meg ez hogyan történt. Szerintem jelenleg ez csak a Ferencvárosból kivitelezhető, és én abban bízom, hogy a közeljövőben meg tudják mutatni akár más klubok is, hogy igenis képesek ők is a top5 bajnokságba úgy adni játékot, hogy utána három nap múlva debütál, és az első keretnek fontos tagjává tud válni. Szerintem ez az átigazolás megnyit egy egészen másfajta utat és kaput a fiatal magyar játékosok előtt, ami szerintem mindezidáig a régióból egyedülállóan be volt zárva.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×