Infostart.hu
eur:
386.13
usd:
332.06
bux:
120788.42
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Getty Images

Fontos értesítés érkezik, sokat spórolhatunk vele

Január végéig a lakossági ügyfelek megkapják éves bankszámladíj-összesítésüket, amelyben a bankok a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kezdeményezésére idén először felhívják a figyelmet az ügyfelek szokásaihoz igazított, kedvezőbb számlacsomagokra, amelyekre átszerződve akár évi több tízezer forint is megtakarítható – közölte a jegybank.

Kiemelték: a közel 10,7 millió számlatulajdonos számára ingyenesen elérhető díjkimutatás részletezi a számlavezetés, a különböző fizetések, a bankkártya, a készpénzfelvétel és egyéb szolgáltatások díjait, a tranzakciók számát, valamint a kamat- és hitelköltségeket.

A megfelelő számlacsomag kiválasztását támogathatja az MNB valamennyi hazai ajánlatot ingyenesen bemutató Bankszámlaválasztó alkalmazása, illetve negyedévente frissített, a különböző számlahasználati szokású ügyfélcsoportok ajánlatait felsoroló, az egyes bankok konkrét számlaköltségeinek összefoglalója is – hangsúlyozták.

A jegybank szerint az ügyfelek jelentős része még mindig drága számlacsomagot használ, pedig minden ügyféltípusnál elérhető már évi néhány ezer forintos költséggel használható, minden lényeges szolgáltatást tartalmazó teljes értékű számlacsomag – írták.

Példaként említik, hogy egy olyan ügyfél, aki jövedelmének nagyjából felét készpénzben, másik felét elektronikusan költi, már évi 2200 forintért talál megfelelő számlát, míg a legtöbbször digitálisan fizető ügyfél éves bankköltsége akár nulla forint is lehet.

Idén a bankok önkéntes vállalása alapján június 30-ig nem emelik az ügyfelek számladíjait az inflációval, és az MNB és Bankszövetség közötti megállapodása értelmében az alapszámlák díja ingyenes marad, amíg az infláció három egymást követő hónapban nem csökken 4 százalék alá. Emellett február 1-jétől a havi ingyenesen felvehető készpénz összege ATM-ekből 150 ezerről 300 ezer forintra nő – tájékoztattak.

A jegybank azt tanácsolja az ügyfeleknek, hogy évente vagy új élethelyzetekben vizsgálják felül bankszámlájukat és költési szokásaikat és ez alapján döntsenek, hogy

  • bankon belül más számlacsomagot választanak, vagy
  • egyszerűsített, 13 munkanap alatt teljesíthető bankváltással új hitelintézethez szerződjenek.

Az ügyfelek további költséget takaríthatnak meg a számlahasználat racionalizálásával, például elektronikus számlakivonat igénylésével, felesleges szolgáltatások megszüntetésével vagy a díjmentes fizetési módok gyakori alkalmazásával.

Érdemes továbbá minél gyakrabban a díjmentes qvik fizetéseket is alkalmazni, illetve figyelni a bankszámlához tartozó ingyenes átutalási és készpénzfelvételi limitekre is – jegyezték meg.

Címlapról ajánljuk

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Kormányinfó: hamarosan érkeznek a bejelentések, a választás is terítéken lehet

Kormányinfó: hamarosan érkeznek a bejelentések, a választás is terítéken lehet

Ma délelőtt 10 órakor áll a sajtó elé Gulyás Gergely és Vitályos Eszter, hogy a Karmelita Kolostorban ismertessék a legfrissebb kormányzati döntéseket. A tájékoztató kiemelt témája várhatóan a Sulyok Tamás államfő által április 12-re kitűzött parlamenti választás, valamint a szociális tűzifaprogram felső határ nélküli kiterjesztése lesz. Emellett a miniszter beszámolhat a KRESZ tervezett módosításáról, valamint a 2025-ös költségvetés végső számairól és az aktuális makrogazdasági kilátásokról is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×