Infostart.hu
eur:
388.72
usd:
337.02
bux:
122537.07
2026. március 18. szerda Ede, Sándor
Legördül az első hibrid autó, egy Mercedes-Benz CLA 250 e Coupé a kecskeméti Mercedes-gyár gyártósoráról 2020. július 21-én. Megkezdődik a CLA 250 e Coupé és a CLA 250 e Shooting Brake hibrid modellek gyártása a kecskeméti Mercedes-gyárban.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

A Mercedes nem sieti el a megszorításokat

A német autógyár cáfolta a médiában megjelent értesüléseket, miszerint a hatékonysági programjuk célját egy évvel előrehozták volna.

A gyár szóvivője a Reutersnek azt nyilatkozta, hogy a program az eredeti tervek szerint halad. Vagyis csak 2027-ben válik teljessé az 5 milliárd eurós költségcsökkentés és a takarékoskodást nem hozzák egy évvel előbbre. Ugyanis a Manager Magazin korábbi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a német autógyártó már 2026 végére tervezi elérni a megcélzott megtakarításokat - írja a világgazdaság.hu.

Ellenben a cég magyarországi gyárában már életbe lépett a takarékoskodás. A kecskeméti Mercedes-gyár egy műszakos munkavégzésre áll át 2026 első negyedévében, átmenetileg. A műszakváltozásnak nincs közvetlen hatása a törzsállomány létszámára – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a KecsUP Hírek helyi hírportállal. A lap szerint a tájékoztatás nem tért ki arra, hogy a kölcsönzött munkavállalókat hogyan érinti majd a három hónapos csökkentett termelésű időszak.

Az átmeneti változtatás az autógyártó szerint az elektromos GLB sorozatgyártásának fokozatos beindítása miatti fejlesztések és átalakítások miatt vált szükségessé.

„A kecskeméti gyár a Mercedes-Benz globális gyártási hálózatának fontos része. Ahogy korábban bejelentettük, a jövő évben új modellek gyártása kezdődik itt az MMA és MB.EA platformokon, ezért az üzemben átfogó fejlesztések és átalakítások történnek, hogy felkészítsük erre. 2026 januárjában megkezdődik az új, december 8-án világpremierjét ünneplő, tisztán elektromos GLB sorozatgyártásának fokozatos beindítása.

Ebben az időszakban az üzem egyes területein az első negyedévben átmenetileg egy műszakos termelésre állunk át. A műszakváltozásnak nincs közvetlen hatása a törzsállomány létszámára” – állt a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a KecsUP Híreknek küldött válaszában.

A német autógyárak nagyon nehéz időszakot élnek: a Volkswagen például bezárta egyik gyárát. Drezdának vége, Zwickau még marad – így lehet összefoglalni a helyzetet. A menedzsment váratlan bejelentést tett: a Cupra Born hosszú távon is Zwickauban marad, és a Volkswagen ID.3 gyártása is folytatódik, legalábbis egyelőre. Így tehát még nem zárják be az üzemet.

A döntés jelentősen javítja a VW Sachsen helyzetét, hiszen az üzem így jóval több modellt gyárthat, mint ahogyan azt legutóbb tervezték – írja az e-cars. Ennek különösen nagy súlya van annak fényében, hogy a 2024 végén megkötött kollektív szerződés több kedvezőtlen elemet tartalmazott. Eszerint az ID.3 és a Cupra Born 2026-ban a modellfrissítésekkel együtt Wolfsburgba költözött volna, miközben az ID.4 gyártását Emdenbe koncentrálták volna, az ID.5-öt pedig teljesen kivezették volna.

Ezekkel a lépésekkel Zwickauban gyakorlatilag csak az Audi Q4 e-tron és Sportback változata maradna, ami egy alulhasznált üzem esetében már a leépülés előszobáját jelentené. Bár szó volt egy akkumulátor-újrahasznosítási kompetenciaközpont létrehozásáról is, ez önmagában nem pótolta volna négy modell kiesését, végül azonban ezekre a lépésekre – egyelőre – nem kerül sor.

A drezdai gyárban 2002-ben indult el a termelés, és 2025. december 16-án ért véget.

A Volkswagen még 2024-ben állapodott meg a munkavállalói tanáccsal és a szakszervezetekkel arról, hogy 35 ezer embert bocsát el, és csökkenti kapacitását Németországban, válaszul

  • a kínai gyártók által beindított árversenyre,
  • az európai piacon csökkenő keresletre
  • és az elektromos járművek vártnál lassabb elterjedésére.

A megállapodás részét képezte az is, hogy a Volkswagen drezdai járműgyártása a keletnémet Szászország tartomány fővárosában 2025 végéig leáll. Ez kedden meg is történt, a német autóipari óriás leállította a járműgyártást drezdai gyárában.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×