Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.66
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell
fotó: Infostart
Nyitókép: Infostart

Szegényedő rómaiak, 50 éve nem volt ilyen magas a számuk

Az olasz fővárosban, Rómában az utóbbi ötven évben most a legmagasabb a szegények száma a katolikus segélyszervezetek szerint, melyek a szegényeknek szentelt nap alkalmából közölték adataikat.

A Caritas számai azt mutatják, hogy tavaly csak Rómában 25 ezer embernek nyújtottak segítséget. Ennyi rászorulót utoljára ötven évvel ezelőtt tartottak nyilván. "Túl magas azoknak a száma, akik szegénység, éhezés, betegség, meghűlés miatt Róma utcáin halnak meg" - olvasható a Caritas jelentésében.

A szegények hetven százaléka ételért állt sorban a menhelyek konyháin, tavaly tízezer embernek biztosítottak szálláshelyet. A katolikus segélyszervezet adatai szerint az utcán élők nyolcvanegy százaléka olyan bevándorló, aki az országba érkezése után megkapta a nemzetközi védelmet, de utána teljesen kiesett az állami ellátási rendszerből.

A szervezet rámutatott: az életszínvonal súlyos süllyedését bizonyító adatok vészjelzésnek számítanak, mivel Rómában az országos átlagnál is magasabb, több mint hetven százalékos a foglalkoztatottak aránya. Igaz - tette hozzá a Caritas jelentése - a fővárosban dolgozó munkavállalók közel tizenkilenc százaléka alkalmi vagy határozott időre szóló munkából igyekszik megélni.

A La Repubblica című napilapban is közölt felmérés szerint

az olaszok negyvenegy százaléka szegényebb, mint egy évvel ezelőtt,

további negyvenhét százaléknak nem romlott, de nem is javult az anyagi helyzete. Az infláció mértéke ugyan csökkent tavalyhoz képest, de az energia- és élelmiszerárak továbbra is magasak.

Ferenc pápa 2016-ben nyilvánította a szegények napjának a szent Márton ünnepét követő vasárnapot, amely most november 19-re esik. A katolikus egyházfő a szegényeknek szenteli a vasárnapi misét, és rászorulókkal ebédel a Vatikánban.

Orvosi ellátás

Hét év óta a Szent Péter tér oldalában orvosi rendelő, borbély és zuhanyzó várja a rászorulókat: Szent Márton napjától egy héten át ötven önkéntes orvos rendel ingyenesen, napi két turnusban. Az orvoscsapatot vezető Massimo Ralli a vatikáni médiának elmondta, hogy tavaly havonta átlagban nyolcszáz embert vizsgáltak meg, de idén októberben elérték az 1500-at. A társadalombiztosítás nélküli hajléktalanok és más szegények ingyenes kardiológiai, fogászati vagy fül-, orr- és gégészeti vizsgálatban részesülnek, beadják nekik az influenza és a koronavírus elleni oltást.

A szegények napján az olaszországi plébániák élelmiszercsomaggal segítik a hozzájuk tartozó családokat, valamint hozzájárulnak be nem fizetett közüzemi számláik törlesztéséhez is.

Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×