A gazdaságfejlesztési miniszter a Magyar Nemzetben fejtette ki álláspontját a Magyar Nemzeti Bank által kitűzött inflációs célról. A véleménycikkben azt írja, érdemes lenne újragondolni a 3 százaléknál meghúzott inflációs célt.

Nagy Márton úgy fogalmaz, hiba lenne a múlthoz való visszatérés jegyében a korábbi évek gazdasági világába vágyni, az infláció esetében pedig év végére hiába lesz egy számjegyű tartományban a fogyasztói árindex, elképzelhető, hogy a 2-4 százalékos szinthez nem tud már Magyarország visszatérni.

A gazdaságfejlesztési miniszter álláspontja szerint a történelmi tapasztalat és a gazdasági logika alapján

az infláció a gazdaságot megrázó sokkhatások következtében már középtávon is a korábbi szinthez képest feljebb tolódhat.

Úgy véli, két tényező is van: a pandémia és a háború, ami miatt strukturálisan is több tényező mutat a korábbinál magasabb átlagos infláció irányába. Kifejti, hogy ezen sok ok után az újraszerveződő világ hosszú évekig nem feltétlenül működik a korábbi olajozottsággal. A nyugat-és kelet között folyó háborúnak pedig ára és költsége van, a politikai meghatározottságúvá váló globalizáció csökkenti a versenyt, a vállalatok pedig az új világrendben erőforrásaikat sokkal inkább az ároptimalizációra, és nem az innovációra helyezhetik.

Nagy Márton három árfelhajtó tényezőt emelt ki:

• az energia,
• a tőke,
• és a demográfia.

Hangsúlyozza: a kormányzatok számára is szűkösebbé és drágábbá válhat a tőke, így azok kevésbé ellensúlyozhatják az elapadó forrásokat, illetve kevesebb juthat a társadalmi tőkét bővítő, illetve a korábbi magánberuházásokat bevonzó infrastruktúra-fejlesztésekre. A tárcavezető kiemelte, a fentiek tükrében nem véletlen, hogy egyre több gondolkodó veti fel a jegybankok inflációs céljának újragondolását.

A bemutatott szerkezeti tényezők pedig az inflációt az egy számjegyű tartományban "időben ragadóssá teheti". Kiemelte, hogy ha ez egy strukturális, elkerülhetetlen változás, akkor felmerül a kérdés, hogy meddig és milyen áron érdemes ellene küzdeni, mekkora társadalmi és gazdasági költséget fizetnének az elérhetetlen célért.

Vagyis

a kérdés az, hogy ezt az inflációs hajtóerőt teljesen lefojtsuk, vagy fogjuk vissza élhető mértékűre, és fogjuk be a vitorlánkba.

Elképzelhető, hogy az inflációt a korábbi mértékre, a 2-4 százalék közötti tartományba visszaszorítsuk, de mint írja: ez nem feltétlenül szükséges egy gyors ütemben felzárkózó gazdaságban. Azok pedig, akik magasabb inflációs cél mellett érvelnek, a gazdasági növekedés, a fogyasztás és a befektetés ösztönzését említik. Emellett egy magasabb inflációs szél hozzájárulhatna a reálkamatlábak csökkenéséhez is, ami elérhetőbbé tenné a hitelfelvételt, és így ösztönözné a beruházásokat, és ezzel a gazdaság bővülését, és amivel nem csak a jövő kínálatát építené fel, hanem az adósságteher súlyát is csökkentené – összegzi Nagy Márton a cikkében.