Az utóbbi években már visszavonultan élt, és egészsége is megrendült, hétfőn woodstocki otthonában halt meg, New York államban – közölte szóvivője.

A bebop-korszak egyik utolsó élő nagysága volt, és – John Coltrane-nel és Charlie Parkerrel együtt – korának egyik legnagyobb hatású szaxofonosa. Sikerei ellenére Rollins soha nem volt teljesen elégedett művészetével, mindig új és új stílussal kísérletezett. Mikor játékmódjáról kérdezték, rendszerint arra hivatkozott, hogy folyton dolgozik rajta.

Szigorúan vette a gyakorlást, és egészen a nyolcvanas éveiig még turnézott, ám tüdőproblémái miatt végül vissza kellett vonulnia. Utolsó koncertjét 2012-ben adta, 2014-ben pedig teljesen felhagyott a zenéléssel.

Theodore Walter Rollins néven született New York Harlem negyedében. Még nem volt húszéves sem, amikor már Miles Davis mellett játszott, és Thelonius Monk vette a szárnyai alá. 1953-ban a Modern Jazz Quartettel vett fel lemezt. Súlyos heroinfüggősége miatt azonban csaknem búcsút mondhatott karrierjének, ám 1954-ben bevonult egy kórházi elvonókúrára. Innentől számította, hogy - mint azt AP hírügynökségnek 2007-ben elmondta - elkezdett mélyebb értelmet látni az életben, és tudatosabbá vált. Az interjúban arról is beszélt, visszatekintve pályájára

arra a legbüszkébb, hogy túl tudott lépni a népszerűségen és mindig azt tette, amit a „belső hangja súgott”.

1956-ban csatlakozott Max Roach és Clifford Brown híres zenekarához, majd megalapította saját, zongora nélküli trióját, amellyel három nagy hatású lemezt is készített: a Way Out West, az A Night at the Village Vanguard és a Freedom Suite című korongokat. Hírnevét tovább növelte a John Coltrane-nel készített TenorMadness, a Tommy Flanagannel felvett Saxophone Colossus és közös munkája a Modern Jazz Quartettel. A hatvanas évek végén, egy japán turnén megismerkedett a zen buddhizmussal, ezt követően elmerült a tanulmányozásában. A hetvenes évek elejétől, elvonulásáról visszatérve, együtt dolgozott Don Cherryvel, Paul Bleyjel és mesterével, Coleman Hawkinsszal, de Tommy Flanagan, Jack DeJohnette, Stanley Clarke, Tony Williams és mások társaságában is fellépett.

Első Grammy-díját 2001-ben nyerte el This is What I Do című instrumentális dzsesszalbumával, a másodikat 2005-ben Why Was I Born? című instrumentális dzsesszszólójával. 2007-ben Polar Zenei Díjat kapott. 2011 márciusában pedig Barack Obama elnök a National Medal of Arts elismeréssel tüntette ki.