Infostart.hu
eur:
362.27
usd:
317.06
bux:
0
2026. szeptember 23. szerda Tekla
室外天然气连接管道法兰
Nyitókép: BIN WANG/Getty Images

Mélyen zsebbenyúlós terveket dédelget a Mol

A cég szerint nem lehetetlen a hazai földgázkitermelést 2 milliárd köbméterre felskálázni. A szükséges befektetések összege jelentős.

A magyar kormány még júliusban, az energiaügyi veszélyhelyzet bejelentésekor kötelezte a hazai földgázkitermeléssel foglalkozó cégeket, tegyenek lépéseket a magyarországi gáztermelés növelésére. A kabinet augusztusi döntése értelmében az MVM-et is bevonták a folyamatba, de a piac legjelentősebb szereplője a Mol Nyrt., ami azt közölte a Napi.hu-val, hogy a hazai kitermelés fokozásához minden iparági szereplőre szükség van.

A társaság jelezte, hogy az amúgy is végrehajtott beruházásaik nélkül évente nagyjából 15-20 százalékkal csökkenne a kitermelt földgáz volumene, „ez a mezők működésének – termeltetésének – a természetes velejárója” – tették hozzá a gazdasági lapnak küldött válaszukban.

A Mol közlése szerint az elmúlt öt évben számos sikeres projektet valósítottak meg. „Kiemelten sikeres a meglévő mezők termelésének intenzifikálása valamint az ún. sekélygáz kutatási program. Ennek köszönhetően a termelés csökkenését az elmúlt években 5-10 százalékra szorítottuk vissza, illetve az idei évben várhatóan meg is állítjuk” – tették hozzá.

Közölték továbbá, hogy

iparági szinten a 2 milliárd köbméter éves földgáztermelési célkitűzés ambiciózus, de a megvalósítást nem tartják lehetetlennek.

A vállalás azért is fontos, mert a hazai éves gázfogyasztás hagyományos 10 milliárd köbméter körül alakul, amelynek így mintegy ötödét lehetne hazai forrásból fedezni. Sőt, még nagyobb lehet a részarány, mert a magas árak miatt folyamatos a keresletcsökkenés, augusztusban 22 százalék volt a visszaesés.

„Ehhez a teljes iparág összefogására, és egy ösztönző-támogató jogszabályi környezetre van szükség. A Mol ehhez felgyorsítja a projektjeit, és

2023-ban összességében 40-50 milliárd forint nagyságrendű beruházást tervez

– túlnyomórészt földgázkitermelési projektekre” – válaszolták a Napi.hu várható költségekre vonatkozó kérdésére.

Címlapról ajánljuk
Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Hol azt gondolják és írják, hogy Oroszország már az összeomlás szélén áll, hol pedig azt, hogy bármikor megtámadhatja a NATO-t, lerohanhatja a Baltikumot. Az orosz parlament szerepe formális, a valódi döntések az elnöki hivatalban születnek, az orosz vezetés a választásokkal a rendszer stabilitását és a helyi vezetők mozgósítási képességét is felméri – többek között erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Miben van még fantázia a tőzsdéken? – Jön a Portfolio befektetési klubja

Miben van még fantázia a tőzsdéken? – Jön a Portfolio befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×