Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.48
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Duális képzésben részt vevő tanulók a Mercedes-Benz kecskeméti oktatási központjában 2014. április 29-én. Huszonnyolc duális szakképzésben részt vevő diák fejezi be középiskolai tanulmányait a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-nél, akik júniustól álláslehetőséget kapnak a kecskeméti Mercedes-gyárban.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Havi 250 ezer forintnyi adókedvezményt is jelenthet egy-egy tanuló

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium benyújtotta az Országgyűlés elé a szakképzési törvényt módosító javaslatait. A megújult szakképzési és felnőttképzési rendszer még hatékonyabb működését célzó finomhangolás a rugalmasabb, szélesebb körű feladatellátást segíti. A duális partnerek tanulónként akár havi 250 ezer forintos adókedvezményben részesülnek, és diákigazolványt kaphatnak a szakképző intézményben felnőttképzési jogviszony keretében szakmai oktatásban résztvevők is.

A szakképzés és a felnőttképzés rendszereinek folyamatosan igazodniuk kell a környezeti változásokhoz, a technikai fejlődéshez – hangsúlyozza közelményében a tárca. A finomhangolás révén az új rendszer jobban alkalmazkodhat a változó szakmai elvárásokhoz, a gazdaság sokoldalú igényeihez, a vállalatokkal való együttműködési lehetőségekhez. A törvénymódosítás az elindult képzésekről, az új intézmények működésénekről a szeptemberben indult tanévben összegyűlt tapasztalatokra reagál. A javaslatok a szakképzés és a gazdaság szereplőitől érkezett, és a Szakképzési Innovációs Tanács munkacsoportja által összegzett kezdeményezéseken alapulnak – teszik hozzá.

A megújult szakképzési rendszerben a technikumok és szakképző iskolák versenyképes tudást és valódi szakmai tapasztalatot kínálnak, ahol a gyakorlati ismeretek elsajátításán van a hangsúly. Ezért is fontos, hogy minél több tanuló szakirányú oktatása valósulhasson meg vállalati környezetben, akár leendő munkáltatóiknál.

A szakképzés népszerűségének növekedése új lehetőségeket teremt a gazdasági szereplők számára is.

A cégek már tanulóidejük alatt fokozatosan bevonhatják a diákokat a termelésbe, részt vállalhatnak az általuk alkalmazott technológiákat és a vállalati kultúrát ismerő munkavállalók képzésében. Az új rendszerben a duális partnerek jelentős mértékű,

tanulónként akár havi 250 ezer forint összegű adókedvezményben részesülhetnek,

ennek szabályozását is pontosítja a benyújtott törvényjavaslat. Elfogadás esetén a módosítások többnyire júliustól vagy az új tanévben alkalmazhatók.

Bár a gazdasági szereplők bevételei jelentősen növekszenek, több kiadással is számolniuk kell,

de összességében megéri részt vállalniuk a duális képzésben. A megújult rendszerben ugyanis a tanulószerződést szakképzési munkaszerződés váltotta fel. A tanuló a vállalat munkavállalója, akit az elvégzett tanulmányai, munkája ellenértékeként a korábbi juttatásoknál lényegesen magasabb összegű – akár a mindenkori minimálbérrel megegyező, de legalább annak 60 százalékát kitevő mértékű – munkabér illet meg. A munkáltatót ebben a körben szociális hozzájárulási adó, szakképzési hozzájárulási és személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség nem terheli. Újdonság, hogy a jövőben

a szakképző intézményben felnőttképzési jogviszony keretében szakmai oktatásban részt vevő személy is jogosult lesz diákigazolványra.

A 2020-ban indult új rendszerben átlagosan 30 százalékkal nőtt az oktatók bére. Minden szakképzésben tanuló felmenő rendszerben általános ösztöndíjban, majd a tanulmányok előrehaladtával – ha duális oktatásban vesz részt – munkabérben részesül. A megújult szakképzés előnyeit egyre több gyerek és szülő ismeri fel: a nyolcadik után továbbtanulók közül a legtöbb diákot idén is technikumba vették fel – zárul az ITM közlése.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Még mindig tartják a markukat a befektetők  - Így költ el több mint 3500 milliárd forintot a kormány

Még mindig tartják a markukat a befektetők - Így költ el több mint 3500 milliárd forintot a kormány

Mintegy 100 milliárd forinttal kevesebbet, 3510 milliárd forintot költhet a kormány 2027-ben az adósságszolgálattal kapcsolatos kiadásokra, mint az idén – derül ki a pénteken benyújtott költségvetési törvénytervezetből. A dokumentum szerint a devizakötvények kamatára többet fordítana Magyarország, a forintkötvényeken nagyjából 170 milliárd forintot spórolna, miközben a lakosságnak az ideihez hasonló, 800 milliárd forint körüli kamatot fizetne ki. Mindezek alapján fokozatosan, de már megjelenhet az idei hozamcsökkenés a kamatkiadásokban, majd a következő években a kormány arra számít, hogy fokozatosan egyre többet spórolna meg ezen a tételen a költségvetés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×