Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pexels.com

Ezt a húsvétot még talán "megússza" a tojásár, de aztán...

A gabonaár-robbanás magával fogja rántani a tojás árát is, a termelők ugyanis kezdenek igen nagy bajban lenni.

A tavalyi áron vásárolhatjuk meg idén az ünnepekre készülve a tojást, a termelők egyelőre még nem érvényesítették a takarmányárak emelkedését - mondta az InfoRádiónak a Tojásszövetség mezőgazdasági titkára, Molnár Györgyi.

"Akár a piacon, akár a boltokban 35 és 50 forint között mozog a darabár. Bizonyos áruházláncok még akcióznak is, amiért köszönet illeti őket. Közben viszont

50-60 százalékkal drágább lett a takarmány, a gabonafélék ára pedig akár 150-170 százalékkal is emelkedhetnek a második félévre, vagyis egy nagyon csúnya folyamat indult a termelők számára,

nem tudnak emelni az eladási oldalon" - részletezte Molnár Györgyi.

Ez pedig összességében azt jelenti, hogy a következő hetekben, hónapokban jelentősen drágulhat majd a tojás.

A minőséget tekintve a Tojásszövetség szerint mindegy, hogy az ember hol, piacon vagy kisboltban, nagyáruházban vásárol.

"Nekem az vált be, hogy van egy cég, amelyet ismerek, és az ő termékét vásárolom. Azt mindenképpen lehet ajánlani, hogy

mindenki magyar termelőtől vásároljon,

minden tojáson rajta van a HU-kód; amit Magyarországon megtermelnek, arra van rálátásunk, nagyon biztonságos, friss, kicsi a szállítási távolság, amivel pedig a környezetet is védjük."

Megjegyezte még, hogy "mi, magyarok a barna héjú, mélysárga színű sárgájú tojást szeretjük", ezt úgy érik el a termelők, hogy barna héjú tojást tojó tyúkokat nevelgetnek, illetve kukoricával etetik a tojókat.

Ha valaki méretben is a legjobban akar járni,

nézze meg a kilóárat az árcédulán,

amit szintén fel kell tüntetni.

A hazai tojásfogyasztás 2013-2014 óta folyamatosan növekszik. Legutóbb 3 darabbal nőtt az éves tojásfogyasztás, a KSH legutóbb 273 tojást mért, egy évben tehát 2,3-2,4 milliárd tojás fogy el Magyarországon egy esztendőben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×