Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Keddig még megköthető az új kgfb szerződés

Becslések szerint idén mintegy 400 ezer autós mondta fel a december elsejei határidőig az év végén lejáró kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb), nekik december 31-ig kell megkötniük az új biztosítási szerződést - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az autósok zöme már a novemberi felmondással egy időben intézkedett új szerződése megkötéséről. Az előző évek tapasztalatai alapján azonban körülbelül 15-20 ezren lehetnek azok, akik erre csak decemberben kerítettek vagy kerítenek sort. Többségük vélhetően úgy döntött korábban, hogy nem alkuszi közreműködéssel, hanem önállóan végzi el a biztosítóváltást, ilyenkor a régi szerződés felmondása értelemszerűen nem esik egybe az új megkötésével.

Aki az új szerződés megkötését elmulasztja, annak már január elsejétől fedezet nélkül marad a gépjárműve, és a kockázatvállaláson túl, a normál díj többszörösét kell majd utólag megfizetnie, a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint.

Ugyanígy járhat az az autós is, aki intézkedett ugyan az új szerződéséről, ám az aláírt megbízásáról mostanáig nem kapott visszajelzést alkuszától. Ilyenkor érdemes telefonon érdeklődni a megbízás teljesüléséről.

Az első díjrészlet befizetésének esedékessége január elseje. A díjfizetésre az ügyfeleknek az esedékességtől számítva legfeljebb a 60. napig van lehetőségük. Ez az év végi szerződők esetében március 1-jei határidőt jelent. Még a december legvégén megkötött biztosítások díjbekérőjének is meg kell érkeznie január első felében az adott biztosítótól.

A 60. nap elteltével azonban a biztosítóknak díj-nemfizetés miatt törölniük kell a szerződést, nem érdemes tehát az utolsó napokra halogatni az első díj rendezését - ajánlja a FBAMSZ.

Arra is ügyelni kell, hogy a befizetendő díj 30 százalékkal magasabb, mint a kalkulált, hiszen a biztosítók az első díjrészlettel együtt kötelesek kiszámlázni a törvény által előírt baleseti adót is. Különösen beszedési megbízás esetén okozhat problémát, ha a megadott limitet az ügyfél nem az adóval növelt összeggel kalkulálta, mivel így a megbízása nem teljesül, ami a szerződés törlését is eredményezheti.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×