Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Jövőre 2,6 százalékos magyar gazdasági növekedést vár a Merril Lynch - a nap hírei

Lát esélyt a jövőben egy magyar-román kormányzati csúcstalálkozóra a miniszterelnök. 56 ezer hibás hőtávszámlát talált nyári vizsgálatai alatt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.

A magyar kormányfő olyan együttműködésre törekszik Bukaresttel, amely egyaránt jó a románoknak és a magyaroknak. Orbán Viktor a Tusnádfürdőn, július végén a romániai Digi 24 televíziónak adott, ma este sugárzott interjúban úgy fogalmazott: Magyarország olyan kapcsolatokban érdekelt Romániával, amelyek lehetővé teszik, hogy polgáraik biztonságban, stabilitásban és jó gazdasági kilátásokkal élhessék életüket. Egyben azt is közölte: lát esélyt arra, hogy a korábbi, Szlovákiával hasonló kormányzati csúcstalálkozót tartsanak Romániával is. A kormányfő kitért arra, hogy sokan úgy gondolják, a Románia területén élő magyaroknak kedvezőbb az, ha baloldali kormányok vannak hatalmon, amelyeknek a nemzeti kérdéskör kevésbé fontos, de szerinte ez fordítva van.

A nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarországon megindult a gazdasági növekedés, az MSZP frakcióvezető-helyettese ugyanakkor továbbra sem tartja érdeminek a bővülést. Varga Mihály és Józsa István Kőszegen, a Tranzit elnevezésű ifjúsági fesztiválon folytatott vitát gazdaságpolitikai kérdésekről. A miniszter szerint az idén a magyar gazdaság szempontjából trendforduló következett be. Józsa István MSZP-s politikus ezzel szemben úgy látja: jelenleg nincs jelentősnek nevezhető érdemi gazdasági növekedés, a befektetők bizalma továbbra sem erősödött meg Magyarország iránt, a foglalkoztatottságot pedig nem közmunkával, hanem az oktatás, a szakképzés erősítésével kellene növelni.

Az erősödő fogyasztói bizalomra alapozva jövőre már 2,6 százalékos gazdasági növekedést vár Magyarországon a Merril Lynch az általa jelzett idei 0,4 százalék után. A Portfolio.hu hírportál az elemzést közölve hangsúlyozta: a cég londoni közgazdásza úgy véli: a magyarországi GDP-növekedési prognózis felülmúlja a kormány által az áprilisi konvergenciaprogramban rögzített jövő évi 2 százalékos növekedési előrejelzését és a Reuters által a napokban elemzők körében végzett felmérés másfél százalékos eredményét is.

Profiltisztításra van szükség a felsőoktatásban - erősítette meg a felsőoktatási államtitkár. Klinghammer István Kőszegen, a Tranzit elnevezésű ifjúsági fesztiválon közölte: minden intézménynek azt a feladatot kell tökéletesen ellátnia, amelyre létrejött, amire hivatott. Ezt az úgynevezett profiltisztítást szeretné elérni. Mint mondta: jelenleg egyetemeken is folyik gyakorlati oktatás, főiskolák pedig az elméleti tudományok irányába törekednek, ami szerinte szereptévesztés.

10 távhőszolgáltatónál összesen 56 ezer hibás számlát talált nyári vizsgálatai alatt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság - közölte a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője. Németh Szilárd elmondta: a közműcégek ezeken nem megfelelően tüntették fel a 10 százalékos rezsicsökkentéssel kapcsolatos információkat. Hozzátette: a törvény alapján a szolgáltatóknak számlánként 10 ezer forintnyi kötbért kell fizetniük a fogyasztóiknak, így összesen 560 millió forintot kötelesek megtéríteni a lakosságnak, vagy jóváírni azt a fogyasztásukban.

Megszüntette a Magyar Nemzeti Bankkal és Magyar Államvasutakkal szemben különböző, holokauszttal összefüggő jogcímen indított eljárásokat a chicagói bíróság. A testület feltétel nélkül elutasította a kártérítést igénylő kereseteket. A bírósági értékelés szerint a felperesek nem tudták bizonyítani azt, hogy Magyarországon nem állnak rendelkezésre megfelelő jogorvoslati lehetőségek.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult több egykori trafikos - közölte a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy eddig 7 beadvány érkezett a strasbourgi szervezethez olyanoktól, akik nem nyertek koncessziót. Magyar Gábor ügyvéd a lapnak elmondta: a dohánykereskedelem átszervezésével sérültek ügyfeleik a római egyezményben rögzített emberi jogai, mivel elvesztették megélhetésüket.

Hétfőn nyújtja be a III. kerületi Tímár utcai ház állapotáról készített szakvéleményét a statikus. Az épületben két hete történt robbanás. Puskás Péter alpolgármester a Magyar Nemzetnek elmondta: a Tímár utcai ház második emeleti födémszerkezetét és a falak egy részét le kell bontani, a munkálatok főképp azt a lakást érintik, ahol a robbanás történt és ketten életüket vesztették.

Hét éve kicserélt elektromos kábelek hibája, illetve azok cseréje miatt pár hónapot csúszik a Móricz Zsigmond körtér felszínrendezése. A nagykörúti villamosvonal déli szakaszán sebességkorlátozást kellett bevezetni. A közlekedési cég emellett vizsgálatot indított.

Magyar nyelvű misével emlékeztek meg a bécsi dómban Szent István királyról. Több ezer zarándok érkezett a bécsi magyar katolikus egyházközség meghívására Magyarországról, a Felvidékről, Erdélyből és Ausztriából.

Egyiptom négy nap szünet után újra megnyitotta a határátkelőt a Gázai övezet felé. A nagy forgalmú rafahi határátkelő átmeneti bezárása miatt több százan ragadtak Egyiptomban, és számos palesztin diáknak, valamint kezelésre szoruló betegnek kellett otthon maradnia. Izrael korábban biztonsági okokból korlátozta a forgalmat a Gázai övezeti határán.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×