Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
326
bux:
145903.09
2026. november 3. kedd Győző

Újabb belvárosi felújítások kezdődnek

Elkezdődik az Olimpiai park, a Falk Miksa utca, valamint a környező utcák felújítását - mondta az InfoRádiónak az V. kerület polgármestere. Rogán Antal hozzátette: októbertől a Duna Korzó és a Váci utca burkolatcseréjét is megkezdik. A munkálatok márciusra érnek véget és összesen 3,8 milliárd forintba kerülnek.

Augusztus közepén kezdik az Olimpiai park, a Falk Miksa utca, valamint a környező utcák felújítását - mondta az InfoRádiónak az V. kerület polgármestere. Rogán Antal arról is beszámolt: a belváros igazán szimbolikus pontjait újítják meg, mert annak ellenére, hogy frekventált részek, mégis méltánytalanul elhanyagolták az elmúlt évtizedekben.

Hangsúlyozta: októbertől a Duna Korzó és a Váci utca burkolatcseréjét is megkezdik, a munkálatok márciusra érnek véget és összesen 3,8 milliárd forintba kerülnek. A Fidesz frakcióvezetője hozzátette: az eddigi értékek megőrzése kiemelt szempont, így a többi között a Duna korzón meghagynak valamennyi fát és a régi hangulatát szeretnék visszaidézni.

Szólt arról is, hogy az Olimpiai park őrzött, bekerített közpark lesz, amelyet éjszakára bezárnak. Emlékeztetett: a belvárosban ez az egyetlen egy olyan közpark ,amely közvetlenül a Dunára néz.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×