Azok a nagy-britanniai milliók, akik hétfőn reggel gyors információszerzés végett a BBC-1 Breakfast azaz Reggeli című színes összeállítását szokták bekapcsolni, most a Látogassunk vidékre című ismétlést nézhették ehelyett. Megkezdődött a sztrájk, a BBC munkatársak kinn csoportosulnak a főkapuk előtt, kezükben az Újságíró Szakszervezet tábláival, melyeken az elbocsátások leállítását követelik.
A brit gazdasági visszaesés miatt a kormány takarékossági szükségintézkedésekre kényszerül, s ezek érzékenyen érintik a BBC-t is. Az előfizetési díjat nem emelheti, - elég extra kiadásuk van manapság az embereknek, - s ez végül 16 százalékos bevételi forráskiesést jelent. Az 1932 óta működő idegennyelvű Világszolgálat 272 millió font összegű fenntartási költségét idén még szokás szerint kifizeti a Külügyminisztérium, de jövőre már nem. Megkezdődik tehát a nagyarányú létszámleépítés. Öt év alatt egyrészt kétezer munkatárstól kell megválni, másrészt 20 százalékos költségmegtakarítást kell elérni.
Az Újságíró Szakszervezet már régebben tárgyal arról, hogy a leépítés hogyan történjék, például úgy, hogy a nyugdíjba vonulók helyét nem töltik be, és státusokat, alkalmazási stop útján üresen hagynak, de röviddel ezelőtt azon akadtak fenn a megbeszélések, hogy a BBC kíméletlenebb lépésre készül: régi, bevált és még nem nyugdíjas korú munkatársaknak egyszerűen fel akar mondani. Már el is készült egy harminc nevet tartalmazó lista. A nagyszabású költségmegtakarítási programnak érdekes módon "Jobb minőséget" az elnevezése. A szakszervezet úgy látja, hogy a felmondásos elbocsátásokkal éppen a minőség szenved kárt. Ezért hirdetett, egyelőre, figyelmeztetésként, huszonnégy órás sztrájkot.
A BBC munkatársak közül sok ezren nem az Újságíró Szakszervezet, hanem a Bectu nevű médiaszövetség tagjai. Ez még nem sztrájkol, és sokat remél újabb tárgyalásoktól, melyeket az április másodikán hivatalba lépő új vezérigazgatóval, Lord Tony Hall-al akar megkezdeni. De addig is elbocsátási moratóriumot követel.
Hajdan a brit egyetemekről kikerülők számára nagy felvevőközeg, elhelyezkedési lehetőség volt a BBC gigászi szervezete. Olyan idők járják, hogy manapság a BBC növelheti a munkakeresők táborát.