Infostart.hu
eur:
358.94
usd:
309.4
bux:
129728.5
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Martonyi: volt már példa az IMF-tárgyalások megszakadására

Volt már korábban is példa az IMF-tárgyalások megszakadására, például a Romániával folytatott tárgyalásokon, s végül mégis született megállapodás - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorának stúdiójában hétfőn.

"A vita az IMF és az EU delegációjával nem is arról folyt, hogy tartani akarjuk-e, tudjuk-e a 3,8 százalékos költségvetési hiányt az idén. A magyar fél céljai egyértelműek: be akarjuk tartani az idei költségvetési hiányt, amire a 29 pontos cselekvési terv megteremti a lehetőséget" - hangsúlyozta a miniszter.

A partnerek a bankadót és annak mértékét kifogásolták, azt, hogy azt 2011-ben is ki akarjuk szabni, az utóbbi mértékére nem kívántunk kötelezettséget vállalni - mondta a külügyminiszter. Martonyi János úgy fogalmazott: periférikus viták zavarták meg a légkört és okozták a tárgyalások megszakadását, szünetelését.

Megjegyezte: kicsit csodálkozik azon, hogy a Nemzetközi Valutaalap mintha a külföldi tulajdonú magyarországi bankok mellé állt volna a bankadó ügyében. "Az IMF-nek a legfontosabb az lenne, hogy a magyar költségvetés rendben legyen, ehhez viszont szükségünk van a bankadó jelentette bevételre. Összességében úgy érzem: nagyobb megértést kellett volna tanúsítani a magyar gazdaságpolitikával és a bankadóval szemben. De különösebb tragédia nincsen, a tárgyalások megszakadtak, szünetelnek, majd tovább fogjuk azokat folytatni" - mondta a magyar diplomácia irányítója.

Hozzátette: egyébként jelenleg különösebb gondjaink nincsenek, az ország külső pénzügyi helyzete szilárd, az ország finanszírozható, mindenkit óva intene attól, hogy egyfajta pánikba essen.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×