Infostart.hu
eur:
354.59
usd:
311
bux:
138848.42
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Növekedést remél Magyarországon az easyJet

2010-ben stabilitást vár a magyar piacon az easyJet - mondta a légitársaság kelet-európai marketing igazgatója. Peter Voets hozzátette: európai szinten mintegy hét százalékos növekedést terveznek idén.

Van még növekedési potenciál a légiközlekedési piacon - mondta az easyJet kelet-európai marketing igazgatója. Peter Voets szerint az alacsony költségvetésű légitársaságok piaci pozíciója egyharmad felett van európai átlagban, míg például Magyarországon vagy Ausztriában még csak 25 százalék körüli.

Az igazgató elmondta: 2009-ben félmilliós volt az utasforgalom Budapesten, és 2010-ben is nagyjából ennyit várnak. A ferihegyi utasforgalom 4,1 százalékkal csökkent tavaly 2008-hoz viszonyítva, de az easyJet forgalma összességében csak 1,9 százalékkal mérséklődött.

Peter Voets ugyanakkor hozzátette: magyar viszonylatban a férőhely-kihasználás 0,1 százalékponttal nőtt. Az igazgató szerint a piaci felmérések azt mutatják: az utasok számára a biztonság az első, és az, hogy időben érkeznek-e a járatok, és ezt a cég egy fiatal flottával tudja is biztosítani, a gépeik átlag életkora ugyanis 3,5 év. Csak a biztonság és megbízhatóság után fontos az utasoknak a költség.

Az easyJet az alacsony repülőjegy árakat azzal tudja megteremteni, hogy magas a kihasználtság a járatokon, és eleve több ülés van, mivel nincs konyha a fedélzeten, emellett az olcsóbb repülőtereket részesítik előnyben, direkt módon értékesítik a jegyeket, és nincs ingyen étel-ital az utazás alatt.

Komoly megtakarítást jelent az is, hogy az üzemanyag-fogyasztást előre lekötött árral fedezik. A társaság 2010-ben hét százalékos növekedést tervez, elsősorban az olyan gyorsan növekvő piacokon, mint Olaszország, Franciaország, vagy a skandináv államok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×