Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Csekély emelkedéssel zárt a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 213,02 pontos emelkedéssel, 11.042,86 ponton nyitott pénteken. Ez a csütörtöki záró értékéhez képest 1,97 százalékos erősödést jelent. Az érték folyamatosan ingadozott napközben, záráskor csak 0,7 százalékkal volt magasabb az előző napinál.

Nyitáskor az öt nagy cég közül csak az Egis volt mínuszban: papírjainak értéke 0,1 százalékkal csökkent. Záráskor is csak a gyógyszerészeti papír könyvelhetett el veszteséget, igaz, akkor már 1,8 százalékosat. A részvények ára ekkor 10 500 forint volt.

A MOL részvényeinek ára a nap végére 0,4 százalékkal 8 790 forintra, a Magyar Telekomé 1,9 százalékkal 531 forintra, az OTP-é 0,4 százalékkal 2 330 forintra, a Richteré 1 százalékkal 24 500 forintra emelkedett.

A forint árfolyama is ingadozott a nap folyamán, délelőtt még erősödött a nemzeti valuta, az euró árfolyama elérte a 266 forintot a dolláré pedig megközelítette a 210-et, amely jelentős erősödés csütörtökhöz képest, délután azonban ismét gyengülni kezdett a forint.

Délután öt órakor egy euró már majdnem 268 forint volt a bankközi devizapiacon, míg a dollár árfolyama 212,47 forint volt.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×